100 éves a Magyar Birkózó Szövetség!

Ünnepség a KIMBA-n, méltatás a Parlamentben!

Napra pontosan száz esztendeje, 1921. március 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban, az Aradi utcai Rőser-féle tanintézet dísztermében 17 szakosztály képviselői 1011 taggal megalapították a Magyar Birkózók Szövetségét – számolt be a hazai szervezet. A jeles jubileumot – a koronavírus szorítása ellenére – méltó módon igyekszik köszönteni a MBSZ és a sportág jelenlegi vezetősége. Kedden a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián szűk körű ünnepségen, koccintáson és tortavágáson vett részt Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (UWW) elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, Schmitt Pál, a NOB tagja, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a UWW-büró tagja és Mamig Aliyev, az eheti budapesti európai olimpiai kvalifikáció technikai igazgatója.

A szigorított előírások miatt nem lehetett ott, így a távolból fejezte ki jókívánságait Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pedig épp a Parlamentből üzent, ahol napirend utáni felszólalásában méltatta a jubileumot:

A mögöttünk hagyott egy évszázad során összességében 129 magyar birkózó 429 érmet nyert világversenyeken a magyar nemzetnek. Köszönet érte a bajnokoknak! (…) Az immár százéves MBSZ mindent megtesz a folytatásáért, ezért hoztuk létre a jövő sikereinek zálogaként a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát, ahol a bajnokok páholyában egy kényelmes szék már nagyon várja a leendő, 20. olimpiai aranyunk birtokosát.

Németh Szilárd köszöntette a szintén idén százéves nemzetközi szövetséget is, amelynek elnöke, Nenad Lalovics az ünnepségen így fogalmazott: „Megnéztem az olimpiai bajnokok falát itt, az akadémián, s igen impresszív volt, jól mutatta a magyar birkózás erejét. Márpedig egy nemzetközi szövetség akkor lehet erős, ha a tagszövetségek is erősek, mint például a magyar. Gratulálok a századik születésnap alkalmából, örülök, hogy az évforduló nagyjából egybeesik az európai olimpiai kvalifikációs versennyel, így itt lehetek önökkel.

Ahogy a UWW elnöke is utalt rá, az élet nem áll meg a következő évszázadban sem, hiszen csütörtöktől vasárnapig Budapesten, a BOK-csarnokban zajlik majd az említett európai olimpiai kvalifikáció, amelynek során a szakágankénti hat-hat olimpiai súlycsoport döntősei indulási jogot szereznek a tokiói játékokra.

Fotó: MBSZ/Feledi László (balról Bacsa Péter, Kulcsár Krisztián, Schmitt Pál, Mamig Aliyev és Nenad Lalovics)