115 sportágat lehet kipróbálni a hétvégén a Budapesti Nagy Sportágválasztón!

Rekordszámú, 115 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztón, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg Kőbányán, a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint Dr. Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó szóvivője a keddi sajtótájékoztatón kifejtette: a rendezvény célja ezúttal is az, hogy népszerűsítse a rendszeres testmozgást, valamint segítse a gyermekek és felnőttek sportágválasztását, egyaránt szolgálva ezzel a verseny- és a szabadidősportot. Hozzátette: pénteken 9-17 óráig az oktatási intézmények csoportjait, másnap ugyanebben az időszakban a családokat várják.

Dr. Kiss Gergely hangsúlyozta, fontos testközelbe hozni a példaképeket, ezért ezúttal is számos Európa-, világ- és olimpiai bajnok és érmes mutatja majd be a sportágakat. Ott lesz többek között Szabó Katinka, Cseh László, Hadfi Dániel, Storcz Botond, Kozmann György, Kiss Tamás, Komáromi Tibor, Decker Attila és Decker Ádám is.

Mint elhangzott, a rendezvény idén ünnepli 10. születésnapját, a Budapesti Nagy Sportágválasztó először 2007. szeptember 22-én nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, akik akkor 20 sportággal ismerkedhettek meg. Azóta hatalmas fejlődés történt, hiszen a kétnapos esemény látogatói létszáma mára 20 ezer főre emelkedett.

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy az első sportágválasztónak a népszerű Koló is aktív résztvevője volt, s élménybeszámolója felejthetetlen volt annak a 300 látogatónak, akik végighallgatták . Kiemelte: a kitűnő kenusra emlékezve a hétvégi rendezvényen meg lehet tekinteni a „Kolonics, a sportlegenda” című kiállítást, amely eddig az ország 18 különböző pontján volt látható.

Kun Zoltán bejelentette, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. Sportágválasztó kicsiknek és nagyoknak címmel egy olyan különleges kiadványt jelentet meg, amely 260 oldalon 90 sportágat mutat be az olvasóknak. A bookazine öt fő kérdésre – mit sportoljak, hol sportoljak, mikor sportoljak, milyen felszerelés kell hozzá és az mennyibe kerül? – ad választ, s először a sportágválasztón lesz megvásárolható.

Kopcsik Laura és Nádor Gábor sportolók a Budapesti Nagy Sportágválasztón választottak sportágat és azóta kiemelkedő eredményeket értek el. A sajtótájékoztatón beszámoltak a rendezvény pozitív hatásairól, sportágválasztásuk élményeiről, és természetesen a sikereikről is kaphatunk összegzést.

A rendezvényen a 115 sportág a Kolonics György Alapítvány kiállítása és a Sportágválasztó 2017 Bookazine magazin debütálása mellett a kiállítók aktivitásaival is találkozhatnak a látogatók. 

COCA-COLA TESTÉBRESZTŐ helyszínén a kiállított terminálon keresztül azonnal lehetőség lesz jóváírni a Testébresztő pontokat és tájékoztatást kaphatunk a következő helyszínekről is. A pontok regisztráció után online felületen értékes Coca-Cola Testébresztő ajándékokraválthatóak.

A helyszínen találkozhatunk az Olimpiai Ötpróba sátránál egy óriás puzzle aktivitással és  meglepetés ajándékok is várják a látogatókat.  Az Olimpiai Ötpróba a hagyományokhoz visszanyúlva, illetve azokra támaszkodva 2017 áprilisában újra kezdetét vette, ahol hazánk legnagyobb és legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényein mindenkinek lehetősége van az olimpiai ötpróba pontok gyűjtésére futás, úszás, gyaloglás, kajak-kenu és kerékpár sportágakban, 2020-ig, a tokiói olimpiáig.  Jelentős motivációs erőt jelenthet, hogy az összegyűjtött pontokért garantált jutalmak járnak.

Az eseményen a Merkapt Zrt. rajzpályázatra invitálja a látogatókat! A legjobb pályázatokat a Merkapt Zrt. vezetőségéből kialakított zsűri fogja kiválasztani. Az első 15 helyezett Sportévkönyv csomagot kap ajándékba. A Merkapt Zrt.-nek fontos az aktív társadalmi szerepvállalás, így nem csak a gyermekeket jutalmazzák, hanem támogatják óvodájuk, iskolájuk, vagy sportegyesületük korszerűsítését is.
A legjobb 3 alkotás 50.000, 100.000, vagy 150.000 Ft értékű utalványt nyer az általa megjelölt intézménynek, mely vizes blokk, vagy fűtési rekonstrukcióra használható fel 2018. szeptember 16-ig

A DECATHLON helyszínénél szeptemberben is találkozhatunk a mászó fallal amely eddig is fantasztikus élményt okozott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Kipsta pályával is szeretnék sportolásra buzdítani a látogatókat amely értékes program kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Játékos aktivitások a Ravatherm ás Lambda System standnál!
Sportolj és játssz építőanyaggal! Fogj ki minél több polisztirol kék halat, hogy Te lehess a NAP HORGÁSZA, menj végig az ugróiskolán, hisz ki ne ismerné ezt a kortalan és népszerű játékot! A célba dobó játék kihagyhatatlan állomás!
Ha elmédet is treníroznád picit, a kvízjátékpont Neked való szól a cég felhívása ahol további aktív programoknak lehetnek részesei a gyermekek.

Az oktatási intézményekből érkező iskolákat további nyeremény is várja!

Idén a szokásosnál korábban köszönt be a „tél”. Legalábbis, ami a havas-jeges sportágak hazai koronával is büszkélkedő királyát illeti. 2017. szeptember 28.- október 1. között rendezi a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a budapesti BOK Csarnokban az első olimpiai kvalifikációs AUDI ISU Rövidpályás Gyorskorcsolya Világkupát.

A Sportágválasztóval évek óta tartó együttműködés keretében, az eseményre a 3 legtöbb diákot delegáló iskolát vendégül látja a Szövetség.

Szeretettel várnak mindenkit a szervezők a szeptember 15-16-i hétvégén a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztón a Merkapt Sportközpontban.

Vélemény, hozzászólás?