4. hely és csapatgyőzelem – így zárta Tassi Attila az idei szezont

Óriási küzdelem zajlott ma a Túraautó-Európa-bajnokság utolsó futamán – Tassi Attila az összetett verseny 4. helyezettjeként fejezte be az idei szezont, csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pedig megnyerte a csapatbajnokságot.

A Hell tájékoztatása szerint lezajlott az utolsó futam is Barcelonában, ezzel véget ért a TCR Europe 2018-as szezon. Az összetettben az első három helyért folyó verseny hihetetlenül szoros volt: a tegnapi első futam után az első helyen 177 ponttal Mikel Azcona vezetett, a második helyen Dusan Borkovic állt 154 ponttal, míg Tassi Attila és Jean-Karl Vernay 153 ponttal holtversenyben álltak a 3. helyért.

Tassi a vasárnapi második futamon a fordított rajtrács miatt a 9. helyről indult. Az első körben jól is szerepelt a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótája, a második körben aztán Azcona és Borkovic dulakodásának Tassi itta meg a levét – a szerb nekiütközött a magyar fiatalnak, aki a sóderágyra került, az ő autója pedig megsérült, ezzel mindkettejük számára véget ért a verseny. Több pontot ugyan egyikük sem szerzett, de az egy pontos előny megmaradt Borkovic számára, így ő lett a bajnokság bronzérmese.

A szerencsétlen helyzet ellenére Tassi boldog, hiszen csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG, Mike Halder vasárnapi győzelmével megnyerte a csapatbajnokságot, Josh Files pedig a 6. helyen végzett az összetett versenyben.

Tassi_Attila05_Barcelona_TCR_Europe2018

„Volt egy nagyon jó első köröm, aztán a semmiből felbukkant Borkovic és kilökött a sóderágyra. Innen már nem tudtam folytatni a versenyt és ezzel elestem az összetett 3. helyezéstől. Persze csalódott vagyok, de nem bánkódom, mert a tegnapi rajt-cél győzelem volt az eddig legnagyobb élményem a TCR pályafutásom során, és ezt már senki nem veheti el tőlem. Ráadásul a csapatom nyert, szóval így is van mit ünnepelni. Nagyon hálás vagyok, hogy idén is versenyezhettem, szerencsés vagyok, mert mindent egybevetve jó évet zártunk ma.” – mondta a 19 éves versenyző, Tassi Attila.

fotók Hell Energy