7:2-re verték Pachmann Péterék frizbicsapatát

Izgalmas és jó hangulatú mérkőzést játszott egymás ellen az Óbudai Repülő Korong Sportegyesület illetve egy ismert emberekből álló All Stars csapat Budapesten, a Siketek pályán. A meccs azért jött létre, hogy együtt népszerűsítsék a frizbi sportágat. Az összecsapás végül a III. kerületiek 7:2-es győzelmével ért véget, de mindenképpen nagy szó, hogy a többek közt Ferling Bernadettel, Kondákor Zsófival, Lajtai Katival és Pachmann Péterrel felálló All Stars válogatott pontokat tudott szerezni.

A szervezők közlése szerint ha Magyarországon születne egy reprezentatív felmérés, akkor valószínűleg az emberek 99 százaléka azt mondaná a frizbiről, hogy egy kerek tárgy, amit a strandon dobálnak. Valójában egy nagyon komoly csapatsport, amit itthon is űznek, bajnoksága van, és több korosztályban nemzeti válogatottja. A 2020-as bajnokesélyes Óbudai Repülő Korong Sportegyesület fejébe vette, hogy a sportágat népszerűbbé teszi itthon, és ezáltal kedvet csinál a sportolásra olyan fiataloknak, akik eddig nem találták meg a kedvükre való mozgást. Ezért kihívtak egy ismert emberekből álló All Stars csapatot egy 20 perces mérkőzésre.

(Canrbonfools –  sárga mellényben), fotó: Knapp Zoltán)

Az összecsapásra Budapesten, a  Siketek pályán került sor, ahol Pachmann Péter műsorvezető, Ferling Bernadett BL-győztes kézilabdázó, Kondákor Zsófi színésznő, Elek Péter stand up comedy-s, Lajtai Kati énekesnő, Pató Márton riporter és a Carbonfools együttes tagjai vállalták a meccset a frizbisek ellen.

(Kondákor Zsófi, fotó: Knapp Zoltán)

A mérkőzés előtt egy szabályismertetéssel egybekötött edzés zajlott, ahol elhangzott: a frizbit 7 a 7 ellen játsszák, és a saját zónából az ellenfél zónájába passzolgatva kell eljuttatni a korongot, úgy, hogy futni nem lehet vele, és igyekezni kell, hogy a dobásba ne tudjon beleérni az ellenfél játékosa. A frizbi sajátossága, hogy rengeteget kell sprintelni korong nélkül, nem lehet az ellenfél játékosához hozzáérni, és a sport a fair play-en alapszik. Mivel nincs játékvezető, a vitás kérdéseket a játékosok egymás közt beszélik meg.

(Pachmann Péter, fotó: Knapp Zotlán)

Az óbudai egyesület és az All Stars csapat „mindössze” egy 20 perces mérkőzést játszott, de így is a legtöbben nagyon elfáradtak. Pachmann Péter szerint ennek az az oka, hogy amíg a futballban a csatárok támadnak, a védők kicsit kifújhatják magukat, de a frizbiben megállás nélkül rohanni kell. Ferling Bernadettnek kézilabdásként eleinte az volt szokatlan, hogy nem faltolhatja a felé érkező játékost, de hamar belejött. A gálamérkőzés az óbudaiak 7:2-es győzelmével zárult.

(Ferling Bernadett, fotó: Knapp Zoltán)

Meglepően jól játszottak – ismerte el az ellenfélről Paksai Márton, az  Óbudai Repülő Korong Sportegyesület elnöke. – Zsófi több korongot is elkapott a zónában, de Pató Marci és a Carbonfools-ból Gulyás Barna is nagyon jól mozgott. Az egész csapatot dicséret illeti.

(Közös csoportkép, fotó: Knapp Zoltán)

A sportág szerethetőségét jól jellemzi, hogy a mérkőzést követően senki sem távozott, és egy rövidebb pihenő után újabb meccs következett, ezúttal már vegyes felállásban. Így fej fej mellett haladt a két csapat, végül Kondákor Zsófi pontszerzésével 3:2 lett a végeredmény.

fotók: Knapp Zoltán