89. bevonuló lesz az olimpiai megnyitón a magyar küldöttség

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közzétette a péntek délben kezdődő megnyitón a zászlóvivők neveit és a bevonulás sorrendjét.

A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki közlése szerint a 92. részt vevő ország közül az első helyen a hagyományoknak megfelelően Görögország sportolói vonulnak fel a megnyitón, aztán Ghána, Nigéria és Dél-Afrika sportolói következnek. A magyar csapat Nagy Konrád gyorskorcsolyázóval az élén a 89. helyen érkezik majd, a sort Hong Kong után 91.-ként a házigazda Dél-Korea és Észak-Korea együttes vonulása zárja.

Az olimpiai láng is már Phjongcsgangban tartozkódik. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach is beszállt az olimpiai lángot a megnyitó helyszínére juttató váltófutásba péntek reggel. A NOB elnöke egy helyi tinédzsertől vette át a lángot és néhány száz méter futás után át is adta azt Miroslav Lecjáknak, szlovák külügyminiszternek, az ENSZ közgyűlés elnökének. Azt még titokban tartják ki is lesz a váltó utolsó tagja, aki fellobbantja a lángot az olimpia stadion kandelláberében. Összesen 7500 futó adta kézről kézre a lángot.

A 92 nemzet zászlóvivőjánek névsora.