A B csoportba került a Fradi a BL-ben

A címvédő Pro Recco az A, míg a magyar bajnok FTC-Telekom a B jelű nyolcasba került a férfi vízilabda Bajnokok Ligája szombati csoportsorsolásán, melyet az Európa-bajnokság helyszínén, Splitben tartottak.

A hét rivális közül ötre derült fény, mert mindkét csoportban lesz két selejtezőből érkező csapat. A zöld-fehérek a szerb Novi Beograd, a francia CN Marseille, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol Sabadell és a német Spandau 04 Berlin együttesével kerültek egy nyolcasba.

Mivel hagyományosan Belgrád ad otthon a nyolcas döntőnek, így annak házigazdaként biztos résztvevője a legutóbb ezüstérmes Novi Beograd, ami azt jelenti, hogy a B csoportból csak három továbbjutó hely kiadó. Az FTC a csoportküzdelmeket a Sabadell vendégeként kezdi, az első hazai meccsét pedig a harmadik fordulóban a Marseille ellen játssza – adta híröl szombaton az MTI.

Az A jelű nyolcasba a Zalánki Gergőt is foglalkoztató olasz Pro Recco mellé a spanyol Barceloneta, a német Waspo Hannover, a szerb Radnicki Kragujevac, a georgiai Dinamo Tbiliszi és a görög Olimpiakosz került.

A selejtezőben további két magyar csapat érdekelt: az A-Híd VasasPlaket már az első körben bekapcsolódik, míg a Genesys OSC Újbuda a másodikban. Utóbbi négy négycsapatos torna lesz, amelyekből az első kettő jut az utolsó fordulóba, ahol oda-visszavágós formában keresztbe játszanak egymással az első és második helyezettek.

Bajnokok Ligája 2022-23, B-csoport, csoportmérkőzések, első kör

2022. november 16.: Sabadell (spanyol)-FTC-Telekom Waterpolo
2022. november 30.: a C-selejtezőcsoport győztese- FTC-Telekom Waterpolo
2022. december 14.: FTC-Telekom Waterpolo-Marseille (francia)
2022. december 21.: Jug Dubrovnik (horvát)- FTC-Telekom Waterpolo
2023. január 11.: Spandau 04 (német)- FTC-Telekom Waterpolo
2023. január 25.: FTC-Telekom Waterpolo-Novi Beográd (szerb)
2023. február 8.: az A-selejtezőcsoport győztese- FTC-Telekom Waterpolo

A csoport

Pro Recco (olasz), Barceloneta (spanyol), Hannover (német), Olympiakosz (görög), Radnicski Kragujevác (szerb), Dinamo Tbiliszi (grúz), és két csapat a selejtezőből.