A BL-döntős Telekom Veszprémnél júliusra tervezik az edzések beindítását

Két hónap és két nap telt el azóta, hogy a Telekom Veszprém kézilabda csapata utoljára játszott bajnoki mérkőzést, amelyről csak jóval később derült ki, hogy a Tatabánya ellen idegenben kivívott győzelemnek a 2019/2020-as idényben már nem lesz folytatása.

Hazaküldték a kézilabdázókat, akik a járvány időszakában egyetlen jószolgálati árufeltöltési megmozdulást kivéve még csak nem is találkozhattak egymással, csupán „házimunkában” edzhettek és labdáztak, ha ehhez társat tudtak találni maguknak. Sevinger Zsolt, a három földrész 14 országának kézilabdázóit foglalkoztató Veszprém Handball Team Zrt cégvezetője azzal számol, hogy az eddigi kényszerszünetnél is hosszabb idő telhet el addig, amíg a játékosaik újra együtt edzhetnek, majd előkészületi mérkőzéseket is játszhatnak – írta a SzPress Hírszolgálat. Azért öröm is akad: az „Építők” selejtező csoportja második helyezettként az EHF döntésének köszönhetően a nyolcad- és a negyedöntőt átlépve bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, amelyet december 28-án és 29-én Kölnben rendeznek meg.

Magyarországon érezték magukat nagyobb biztonságban

Biztosat még mindig nehéz mondani, de a dolgok jelenlegi állása szerint legalább két hónap telik el addig, amig David Davis, a vezetőedzőnk újra edzést vezényelhet a játékosainknak – nyilatkozta Sevinger Zsolt az SzPress Hírszolgálatnak. – A keret külföldi tagjai közül többen már akkor elköszöntek tőlünk, amikor kiderült, hogy a bajnokság nem folytatódik, mások azért vártak ki, mert Magyarországon nagyobb biztonságban érezték maguk, mint a szülőhazájukban, vagy időbe tellett a hazautazásuk megszervezése. Magyar diplomáciai segítség mellett az érintett országok budapesti nagykövetségeinek a közbejárása is kellett ahhoz, hogy az egyiptomi Omar Jahja és a brazil Rogerio Moraes hazatérhessen, most viszont éppen az a feladat, hogy a szerb Vladimir Cupara, valamint honfitársa, a már a szakmai stábban dolgozó Momir Ilic is útra kelhessen és csatlakozhasson a szeretteihez.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a francia másodosztályú Limoges együtteséhez szerződő szlovén Dragan Gajic, illetve a pályafutását a lengyel Wisla Plock csapatában folytató bosnyák Mirsad Terzic már felmentést kapott a távolból irányított otthoni edzések elvégzése alól is, a szintén távozó Borut Mackovsekről pedig csak annyit mondott, hogy a szlovén sportoló egyelőre ingázik Veszprém és Szeged között, de hamarosan új otthonába költözik.

Sterbik még meggondolhatja magát

A Szegedtől elbúcsúzó és a jövőben a mi csapatunkat erősítő spanyol Jorge Maqueda, Rodrigo Corrales, az EB-győztes honfitársa, valamint a dán világbajnok Nikolaj Markussen is jelenleg a szabadságát tölti, de kapcsolatban állunk velük.  Az új szerzeményeknek már júniusban vissza kell térniük Veszprémbe, mert közösen kell intéznünk a tartózkodási engedélyük kérelmezését és más hivatalos okmányaik beszerzését is. Ez a feltétele annak, hogy magyarországi munkavállalók lehessenek, és elkezdhessék a közös munkát. Egy kicsit bonyolultabb lesz az ügymenet a nem EU országból érkező orosz Danyil Siskarjov esetében, de ha júniusban csatlakozik hozzánk, nem fut ki az időből” – mondta befejezésül Sevinger Zsolt, hozzátéve, hogy bár a négyszeres BL-győztes, világ- és Európa-bajnok kapusveterán Sterbik Árpád hivatalosan bejelentette a visszavonulását, a „soha többé” talán még sem jelenti azt, hogy a jövőben nem áll készenlétben egy-egy beugrásra.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)