A célba érve tudatosult bennem, hogy futok

Autóbalesete után négy teljes évet várt műlábára Lukoviczki Réka, aki a SPAR Budapest Maraton szombati napján a FODISZ 500 méteres Esélyegyenlőségi futamán indult a futásra kifejlesztett speciális műlábával.

Azt mondja, hogy még nincs tisztában azzal, mi mindenre lesz képes az új végtagjával, de tele van tervekkel, és az elmúlt időszak fel nem használt energiáit egyszerre szeretné felhasználni – derült a BSI szombati közleményéből.

Lukoviczki_Reka01_33_Spar_Budapest_Maraton_BSI_FODISZ_2018

Egyszerűen nem jutottam szóhoz, mikor meghallottam a hírt. Nem is igazán fogtam fel, hogy megvalósulhat az, amiért négy éven keresztül küzdöttem – mondta Réka a futam után a BSI-nek, Augusztusban már voltam egy edzőtáborban, ahol az alapokat próbáltam elsajátítani, de kifejezetten nehéz és hosszú folyamat megszokni és jól használni az új lábat. Elsősorban a működése jelenti számomra a legnagyon kihívást, hozzá kell idomulnom. A világ különböző pontjain élnek ismerőseim, akiket követek és ismerek, ők ”távoktattak” már pár napig, de itthon egyelőre nincsen még segítőm. A műlábas futásnak még nincsen kultúrája Magyarországon. Egy hete kaptam meg, azóta próbálok minden nap rövidebb távokat futni. Egyelőre nem is tudom a határaimat, és fokozatosan szeretném felépíteni magam. Le fogok járni futni a Szigetre, edzőt keresek magamnak és teamet szeretnék magam köré szervezni. A mai nap számomra maga volt a csoda. Eddig nem igazán mertem elhinni, ami történt. A célba érve tudatosult bennem, hogy futok. Szeretném ezt az érzést még nagyon-nagyon sokszor átélni!

A SPAR Budapest Maraton Fesztivál egyik legszebb hagyománya az idén 10 éves FODISZ-hoz köthető. Több mint 600 fogyatékkal élő állt rajthoz szombaton délelőtt a FODISZ Esélyegyenlőségi futamán, hogy segítőikkel közösen élhessék át az élményt, hogy ők is egy valódi futóverseny részesei lehetnek, rajtszámmal és a célnál az érem ajándékával.

fotó: BSI