A Central Színház bombaerős csapattal indul a „Fut a színház” váltóversenyén

Puskás Tamás, a Central Színház igazgatója és tulajdonosa a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál Flora Maratonstaféta október 15-i versenyébe nevezett négyfős csapatával. Összesen 36 színházi vagy produkciós csapat regisztrált, ami csúcs az esemény történetében! Puskás Tamás 1986 óta tekinti hobbijának a futást. A kezdetek kezdetén még dohányzott és egy meredekebb emelkedő is komoly kihívást jelentett a számára. Azóta a rendszeres edzés meghozta gyümölcsét és az elmúlt években már többször is indultak a színház csapatával a Budapest Sportiroda „Fut a színház” elnevezésű váltóversenyein.

A BSI tájékoztatása szerint a színházigazgató a mai napig a rendszeres mozgás híve és minden reggel 8 és 9 óra között edz. „A reggeli edzések után, jó érzéssel kezdem el a napot és ez teljesen feltölt energiával”. Az igazgató bátorít másokat is, hogy napi rendszerességgel vágjanak bele a mozgás valamely formájába. „Ha valaki biztosítani akarja magának, hogy bizakodva nézzen a világra, akkor reggelente kezdje a napot sportolással”. Puskás Tamás idei csapata kibővült egy nagyon jó futóval, Fridrik Gergely erősíti a társaságot. Ő a Central Színház világosítója és korábban a futóversenyeken nagy rivális Vígszínház váltóját húzta. A 29 éves Ódor Kristóf, a színház egyik új színésze is tagja a csapatnak, már több Ironman teljesítéssel a háta mögött.  Erős 4 perc per kilométeres idővel járulhat hozzá a váltó sikeréhez. A harmadik tag Rozsnyai Éva, az igazgatóság titkárnője, aki rendszeresen a Margitszigeten fut. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, Fut a színház keretein belül nevezték be a négy fős csapatot Central Színház néven.

Puskás Tamás az edzéseit hegyi terepen végzi és az átlagos ideje 5 perc egy ki lométeren, ami javítható, különösen úgy, hogy a 32. SPAR Budapest Maraton sík terepen halad.  Az igen elfoglalt színházi szakember számára az egyéni maraton teljesítése a nagy cél. „Rendszeresen elgondolkozom a „maratonom” megvalósításán, de ilyenkor mindig ugyanabba az akadályba ütközöm, „mikor és hogyan?” – tette fel a kérdést.

fotó: BSI