A Cordia az idei Tihanyi Félmaraton főtámogatója

Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia az idén főtámogatóként segíti az egyik legszebb hazai útvonalon zajló, és egyben az egyik legbarátságosabbnak tartott futóverseny, a Knauf Tihanyi Félmaraton megrendezését. Az idén ötödik alkalommal tartandó esemény mára a Balaton környéki régió meghatározó sportrendezvényévé nőtte ki magát. Az előzetes várakozások szerint a májusi versenyen telt ház lesz, azaz 2500 futó állhat rajthoz.

A szervezők pénteki közlése szerint a közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjéhez, a Futureal-csoporthoz tartozó a Cordia idén gyémánt fokozatú főtámogatóként segíti az V. Knauf Tihanyi Félmaraton megrendezését – jelentette be a társaság.

„Nem újkeletű a kapcsolat a rendezvény szervezői és a több mint másfél évtizedes lakásfejlesztői tapasztalattal rendelkező, eddig 5500 otthont átadott és a Corvin Sétányt is jegyző Cordia között. Vállalatunk csapata ugyanis rendszeres résztvevője a tihanyi futóversenynek: tavaly másodjára, összesen 42-en álltunk rajthoz, összesen mintegy 600 kilométert tettünk meg, idén március elejéig pedig már több mint 60 Futureal-munkatárs adta le nevezését” – mondta Szili Tímea, a cégcsoport marketingvezetője.

„A Cordiával való együttműködés komoly megtiszteltetést jelent számunkra. Az, hogy egy újabb, saját területén piacvezető vállalat állt a baráti szerveződésként indult rendezvényünk és közösségünk mellé, arra ösztönöz minket, hogy újra valami rendkívülit hozzunk össze a Balaton egyik legszebb településén” – mondta Gyurián Zsanett, a szervező Bowman és Becker Kft. projektmenedzsere. 

A félmaratoni mellett több más távot is kínáló futóverseny iránt – amelyek közül az egyik érinti a tihanyi Belső-tó körüli területeket is – már most komoly az érdeklődés. Az előzetes nevezések alapján az indulók száma eléri majd a maximális 2500 főt, azaz teltházasnak ígérkezik a rendezvény. Az elmúlt években összesen közel 7500 rajtszámot adtak ki, s 2000 olyan futót köszöntöttek oklevéllel, akik először teljesítették a félmaratoni távot. Miután a rendezvény mára egész napos fesztivállá bővült – ami igazi különlegességként több, kifejezetten gyermekeknek szóló programmal is kiegészül –, a futók kísérőivel együtt legalább 6000-7000 embert lát majd vendégül május 25-én Tihany.

A futóverseny a Balaton északi partját jellemző dombos viszonyok miatt nem sorolható a könnyű félmaratonok közé. Az ország egyik legszebb tájegysége, a festői környezet és a Balaton közelsége mégis gyógyírt jelenthet a táv teljesítése közbeni nehézségekre. A rendezvény nem csak a helyszín- és az útvonalválasztással törekszik rendkívüliségre, hiszen a több mint 21 kilométeres táv teljesítői a magyarországi futóversenyek alighanem legkülönlegesebb érmét vihetik majd haza. Egy nem hivatalos szavazáson a tavalyi verseny medálját Magyarország legszebb befutóérmévé választották, az idén pedig még különlegesebb alkotással készülnek a verseny szervezői. Az érmek ezúttal olyan felületkezelési technikával készülnek, ami a világ nagy versenyein is ritkaságszámba megy.

A gyönyörű helyszín felelősséggel is jár, így a környezetvédelemre a szokottnál is nagyobb hangsúlyt fordítanak a szervezők. A hulladékot természetesen szelektíven gyűjtik, a mezőny előtt egy elektromos felvezető autó gurul majd, ráadásul faültetéssel is emlékezetessé teszik a versenyt. „Hiszünk abban, hogy ilyen versenyeknek a társadalmi felelősségvállalás erősítésében is szerepük van, ezért nevezési rendszerünket úgy alakítottuk, hogy lehetőség legyen jótékonykodásra. Az így befolyt összeget vakvezető kutyák betanítására fordítjuk” – mondta Gyurián Zsanett.