A DVTK 18 pontos hátrányból várja az idegenbeli visszavágót az EK-ban

A DVTK Miskolc női kosárlabdacsapata 18 pontos hátrányból várja az Európa Kupában a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc idegenbeli visszavágóját, miután az első mérkőzésen kikapott a lengyel Bydgoszcz együttesétől csütörtökön.

A vendégcsapat a hetedik percre jelentős előnyt szerzett (5-23), miközben a házigazdák csak az első negyed végére találtak magukra. A folytatást meghatározta a két csapat közötti különbség, amely a nagyszünetben huszonöt pont volt (32-57). A folytatásban felzárkózott ugyan a miskolci együttes, de a súlyos vereséget még így sem tudta elkerülni.

Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):

a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Aluinvent DVTK Miskolc-Bydgoszcz (lengyel) 68-86 (18-32, 14-25, 20-15, 16-14)

Szerdán játszották:
CMB Cargo UNI Győr-Atomerőmű KSC Szekszárd 67-76 (19-21, 13-18, 17-17, 18-20)

A visszavágókat mindkét párharcban jövő csütörtökön rendezik.

(MTI)