A felsőházban folytathatja az UTE

Az UTE egygólos győzelmet aratott a vendég Fehérvári Titánok ellen a jégkorong Erste Ligában vasárnap, így a középszakasz során majd a felsőházban folytathatja szereplését.

A találkozón gólt szerzett és gólpasszt adott Kovács Csaba, a 33 éves játékos első mérkőzését játszotta azt követően, hogy tavaly szeptemberben bejelentette visszavonulását. A csatár 2002-től 2016-ig Székesfehérváron játszott, az előző idényben a MAC Budapest csapatát erősítette. A magyar válogatottal 2009-ben és 2016-ban a világelitben szerepelt.

Az alapszakaszból csupán a hétfői MAC Budapest-Vienna Capitals II összecsapás maradt hátra, így már kialakult a felső- és az alsóház mezőnye. Az egykörös középszakaszban két részre oszlik a mezőny, felül négy, alul öt együttessel. Ezt követően a sereghajtó számára véget ér az idény, a többiek bejutnak a negyeddöntőbe.

Eredmények (a szövetség honlapjáról):
UTE-Fehérvári Titánok 5-4 (2-1, 1-1, 2-2)
DVTK Jegesmedvék-Dunaújvárosi Acélbikák 4-3 (0-2, 2-0, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék 32 24 3 3 2 124- 56 81 pont
2. MAC Budapest 31 18 2 3 8 126- 81 61
3. Dunaújvárosi Acélbikák 32 20 – 1 11 116- 89 61
4. UTE 32 15 4 – 13 106- 93 53
5. SC Csíkszereda 32 15 2 3 12 115-101 52
6. Ferencvárosi Torna Club 32 11 2 3 16 102-126 40
7. ASC Corona Brasov 32 9 3 4 16 82- 96 37
8. Fehérvári Titánok 32 9 4 2 17 98-124 37
9. EV Vienna Capitals 31 1 1 2 27 51-154 7

(MTI)