A Fradi az esélyes, de meglepetésre készül a Paks

Szerdán 19.30-tól a Puskás Arénában több mint 30 ezer szurkoló előtt mérkőzik meg egymással a Ferencváros és a Paksi FC, a tét a MOL Magyar Kupa-trófea. A paksiak a bajnokságban már bizonyították, hogy képesek legyőzni a legjobb magyar csapatot, és az a céljuk, hogy szerdán ismét borítsák a papírformát. Két nappal a finálé előtt a Puskás Arénában rendezték meg a mérkőzés hivatalos sajtótájékoztatóját, amelyen a két vezetőedző és a két csapatkapitány vett részt.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi szakvezetője kiemelte: ahhoz, hogy teljes legyen a Ferencváros szezonja, mindenképpen nyernie kell szerdán a csapatnak -számolt be az mlsz.hu.

Egy kupadöntő mindig fociünnepnek számít, szeretnénk ennek megfelelően játszani szerdán. A legjobb tudásunk szerint kell futballoznunk, nagyon örülök, hogy több mint 30 ezer szurkoló már biztosan lesz. Remélem, a rossz főpróba, a hétvégi bajnoki után egy jó teljesítmény következik a csapattól. Akkor lenne teljes a szezonunk, ha megnyernénk ezt a sorozatot is

– mondta a szakember.

Ez nem csupán egy kupamérkőzés lesz, hanem a döntő. A döntőt pedig nem játszani kell, hanem meg kell nyerni

– fogalmazott a paksiak vezetőedzője, Bognár György.

A Ferencváros jobb képességű, gyorsabb, kreatívabb, kezdeményezőbb játékosokból áll, de ez nem jelenti azt, hogy nincs esélyünk megnyerni a kupát. Alkalmasnak tartom csapatomat a sikerre, biztos vagyok benne, hogy megfelelő ellenállást fogunk tanúsítani a mérkőzésen. Alkalmazkodnunk kell a Ferencvároshoz, de megtartva a saját erősségeinket is

– mondta Bognár György, aki azt is elárulta, hogy tavaly, a Budafoktól elszenvedett kupavereség után határozta el a klubvezetés és a szakmai stáb, hogy ebben az idényben még komolyabban veszi a sorozatot, és ennek döntő lett az eredmény.

A két vezetőedző után a két csapatkapitány következett, Dibusz Dénes szerint egy kupadöntőn előnyt jelenthet csapata számára, hogy a nemzetközi kupaporondon jó néhány kiélezett meccset játszott ősszel.

Eléggé eseménydúsak a Paks elleni mérkőzések, de a döntő más téttel bír, mint a bajnokik. Kíváncsi vagyok, hogy a Paks mennyire fogja felvállalni a szokásos játékát, azt láttam, hogy ellenünk azért jóval óvatosabbak voltak eddig is, jobban odafigyeltek a védekezésükre, nem játszottak kamikáze módon. Arra számítok, hogy szervezett védekezésből lendülnek támadásba, bízom benne, hogy a hazai meccsünkkel ellentétben ezt jól le tudjuk majd reagálni. Ha kordában tarjuk az elöl játszókat, akkor jó esélyünk van a győzelemre. Jó néhány kiélezett meccset játszottunk az utóbbi időszakban a nemzetközi porondon, megszokhattuk, hogy minden egyes labdaérintésnek nagy jelentősége lehet, ez a fajta rutin előnyt jelenthet számunkra a szerdai mérkőzésen – fogalmazott a Fradi kapusa.

Böde Dániel abban bízik, hogy a tét, a rengeteg szurkoló és a helyszín a legjobbat hozza ki azokból a játékostársaiból is, akik még nem élhettek át ehhez hasonló mérkőzést.

Az biztos, hogy motiválni nem kell majd senkit: a Puskás Arénában, a kupadöntőben, a Fradi ellen mindenki a tudása legjavát próbálja adni. Remélem, mindenkiből a legjobb teljesítményt hozza ki a szokatlan atmoszféra, a több tízezer szurkoló – mondta a Ferencváros korábbi játékosa.

A szerda esti mérkőzésre továbbra is kaphatók jegyek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs