A Giro idén nem jön Magyarországra, de (valamikor) lesz még budapesti rajt!

Azt sajnos már március elején megtudtuk, hogy Giro d’ Italia májusi budapesti rajtja elmarad és a legnagyobb olasz körversenyt későbbre halasztják.

Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Girot rendező RCS Sport nem konfliktusmentes tárgyalásai után kiderült, hogy ez év októberében tartják meg a 103. Giro d’ Italiát. Ám a hírt közlő rendező RCS Sport csak az augusztus végétől kezdődő versenynaptárát ismertette, hivatalos útvonaltervvel (Garibaldival) – azaz road book –kal nem jött még ki. Portálunk rákérdezett az RCS Sport sajtóirodájára a részletek miatt, abból is a minket magyarokat legjobban érdeklő és érintő dologra, a La Grande Partezza Budapestre, azaz a fővárosi Big Startra.

(Az összetett győztes trófeája (a hölgy nem…!), fotó: Márton István)

Sajnos 48 órája nem kaptunk választ tőlük, így megkerestük a Giro Hungary 2020 projektvezetőjét Sió Zoltánt, a Giro magyarországi társrendezőjét, hogy mi lesz a nyitó időfutammal és a másik két hazánkbeli szakasszal? Mint megtudtuk tőle, sajnos – vagy talán nem is – hogy nekünk az októberi időpont több okból nem a legalkalmasabb, nálunk ez lenne az első és legnagyobb kerékpáros esemény, sőt (nép)ünnep, turisztika csúcsesemény és annak minden szempontból meg szeretnénk adni a legjobb és legideálisabb körülményeket, melyek ősszel már nem annyira alkalmasak, mint májusban. Ám a Giroról nem végleg mondunk le, folynak az egyeztetések az olasz féllel a megfelelő időpontról, mely lehet akár 2021 is, vagy 2022.

(Megfelelő időben ekkora tömegekre számíthatunk, fotó: Márton István)

Nem maradnak le tehát a hazai (és a számos más országból idelátogató) kerékpársport rajongók, szimpatizánsok, turisták semmiről sem, csak némi késést szenved a nagy álom.

Márton István

Mégis lesz idén Giro’d Italia, de vajon magyarországi rajttal?

Főkép: A Giro veszélyes üzem, még a kisérőmotorosoknak is… , fotó: Márton István