Béres Ernő 95 évesen futna tiszteletkört a 2023-as budapesti atlétikai VB megnyitó ünnepségén.
Béres Ernő hosszú életének egyik legszebb napjára ébredne, ha 2023-ban, a budapesti atlétikai világbajnokság megnyitó ünnepségén tiszteletkört futhatna az új stadionban. Mindezt kereken hetven esztendővel az után tenné, hogy Garay Sándorral, Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral 4×1500 méteres váltót alkotva világcsúccsal örvendeztették meg az 1953-ban felavatott Népstadion húszezres szurkolótáborát. A Vasas ifjú büszkesége akkor még csak 23 esztendős volt – a pálya pedig salakborítású -, a különleges tiszteletkörre tehát 95 évesen vállalkozna- írta az SzPress Hírszolgálat.
Soha nem volt táppénzen
„Remélem, hogy három év múlva is olyan remek erőben leszek, mint most, amit a rendszeres sportolásnak köszönhetek. Hetente három alkalommal kétszer is körbe kocogom a Margitszigetet, bírom lábbal és szuflával is a több mint tíz kilométert, máskor pedig a Hajós Alfréd Sportuszoda felé veszem az irányt, és ott teljesítem a szokásos távomat. Büszkén mondhatom, hogy amíg dolgoztam, egyszer sem írtak ki táppénzre, pedig negyvennégy évet töltöttem el testnevelő tanárként a pedagógusi pályán” – nyilatkozta az atlétaveterán Béres Ernő az SzPress Hírszolgálatnak.
Meg van győződve arról, hogy a sport 10-15 „ráadás” évvel ajándékozta meg. Leállva és elkényelmesedve, naphosszat a karosszékben lustálkodva már aligha álmodozhatna a 2023-ra tervezett különleges vállalkozásáról. Egyszer már részesült hasonló élményben, amikor a „régi” Puskás Ferenc stadion lebontása előtt búcsúkört futhatott azon a pályán, amelyen sok világhírű atléta hagyta ott a lábnyomát. Olyanok, mint Steve Ovett, Edwin Moses, vagy éppen Carl Lewis.
A válogatottság felemelő érzése
„Résztvevője lehetettem a magyarok „aranyolimpiájának” Helsinkiben, ahol a formámat jól kihegyezve országos csúccsal hetedikként értem a célba az 5000 méteren, úgy, hogy a döntőig három futam akadályát kellett vennem. A számot a „cseh lokomotívként” emlegetett Emil Zatopek nyerte, akit az ellenfelei a 10.000 méteren és a maratoni távon sem tudtak megelőzni. Négy évvel később új tapasztalatokkal felvértezve talán már érmet is nyerhettem volna a Melbourne-i olimpián, de nagy-nagy bánatomra Achilles ínszakadást szenvedtem, ezért csak szurkolhattam a honfitársaimnak. Ha már itt tartunk, nekem a válogatottság volt a siker netovábbja. Ma is úgy gondolom, hogy nincs felemelőbb érzés annál, mint egy országot képviselni, annak becsületéért küzdeni.”
Ez a cél vezérelte akkor is, amikor 1953-ban a szövetség szakmai kupaktanácsa arra jutott, hogy a jobbnál jobb magyar közép- és hosszútávfutók összefogva jó eséllyel kísérelhetnék meg a 4×1500 méteres váltófutás világcsúcsának megdöntését. Két-két Vasas, illetve Honvéd versenyzőt állítottak csatasorba, és sikerrel is jártak, pedig addig ez a látványos 15 körös stafétafutás hol a svédek, hol az angolok „fenségterületének” számított.
Napi tízezer lépés a hosszú élet titka
„Hála Istennek olyan életet éltem egészen mostanáig, ami kevés embernek adatik meg. Mindig is azt csinálhattam, amit szerettem, de azt is a szerencsémnek mondhatom, hogy nagyszerű családom van, és immár 65 éve élek boldog házasságban a feleségemmel, aki maga is atléta volt, sikeres távolugró. Ő, a lányaim, az unokáim és még a dédunokáim is elfogadták azt a jó tanácsomat, hogy az egészség és a hosszú élet titka naponta tízezer lépés megtétele. Ha esik, ha fúj, minden évszakban. Nem mondhatnám, hogy makkegészéges vagyok, mert néha egy kicsit magas a vérnyomásom, a pulzusom pedig túl lassú, de a kisebb lányom háziorvos férjének köszönhetően kevés gyógyszerrel karban tartom magamat. A legjobb orvosság persze a futás, erre esküdni mernék” –mondta befejezésül a kiváló sportember, aki a kilencedik X-en is túl gyakran vállal versenybírói szerepet.
Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)
Fotó: Mérei László – MASZ
