A közönség szurkolása is kellett a Milákcsúcshoz

Milák Kristóf szerint ideje volt már annak, hogy „egyéni csúcsot” ússzon, ehhez a közönség és a helyi műsorközlő is hozzásegítette a Duna Arénában, ahol világrekorddal védte meg címét 200 méter pillangón a budapesti vizes világbajnokságon.

Sokat gondolkodtam az elmúlt három évben, hiszen ennyi idő telt el az előző egyéni csúcsom óta, itt volt az ideje

– nyilatkozta a 22 éves olimpiai bajnok a Duna Arénában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A Honvéd klasszisa megjegyezte, azt nem gondolta, hogy ez a tokiói olimpiát követő edzőváltása után – Selmeci Attila után Virth Balázzsal kezdett dolgozni – ilyen gyorsan összejön – írta az MTI.

Milák elárulta, az elődöntőt követően megkérte a helyi műsorközlőt, Gundel Takács Gábort, hogy az utolsó 60 méteren tüzelje a közönséget annak érdekében, hogy minél jobb időt érjen el.

A magyar sztárúszót a külföldi újságírók elsősorban arról kérdezték, át lehet-e törni az évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek hitt 1:50 perces határt.

Megmondom őszintén, ma még az 1:50-es idő sem fordult meg a fejemben. Mindenki a 49-est kérdezi, rajta vagyok a dolgon, de idő kell hozzá. Természetesen szeretném minél hamarabb elérni, hogy utána lehetőleg ne tíz, hanem akár húsz évig is megdönthetetlen legyen

– mondta Milák, aki 2019-ben Kvangdzsuban a legendás Michael Phelps 1:51.51 perces, 12 évig élt rekordját javította 1:50.73-ra, míg mostantól 1:50.34 a valaha volt legjobb eredmény. Milák hozzátette, a mostani időben hatalmas szerepet játszott a közönség, ennél akár okosabban is úszhatott volna, de túlságosan magával ragadta a szurkolók által teremtett hangulat.

Miláké a második világcsúcs – és az ezzel járó 50 ezer dolláros különdíj – a Duna Arénában, hétfőn a olasz Thomas Ceccon 50 méter háton nyert minden idők legjobb eredményével.

A Honvéd klasszisa a harmadik úszó, akinek megadatott, hogy egy egyéni számban hazai közönség előtt ér el világcsúcsot: 2009-ben az olasz Federica Pellegrini, 2011-ben pedig a kínai Szun Jang ünnepelhetett honfitársai előtt.

 

fotó: MTI / Kovács Tamás; MTI / Kovács Anikó