A lengyelek legyőzésével zárt a magyar jégkorong-válogatott

A magyar jégkorong-válogatott 3-2-re legyőzte a világbajnoki rivális, házigazda lengyel csapatot a katowicei felkészülési torna vasárnapi zárónapján, így a második helyen zárt.

Az első harmadban aktívabb lengyel válogatottat láthatott a közönség – ehhez hozzájárult három emberelőny is -, ám a játékrész végére felpörgő magyarok állták a rohamokat, így nem született gól.

A második húsz perc a hazaiak kettős fórjával indult, amit ki is használtak. A magyarok továbbra is sok időt töltöttek hátrányban, egyenlő létszámnál azonban az olaszok ellen bemutatkozó Odnoga Mátyás megszerezte első gólját a nemzeti csapatban.

Sokáig azonban nem örülhetett az egyenlő állásnak Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese, egy perc múlva újra lengyel előnyt mutatott az eredményjelző (2-1).

A záró felvonásban egy kipattanó korongra csapott le remek ütemben Sofron István, aki a kazahok és az olaszok után a lengyelek kapuját is bevette. Magosi Bálint remek ütemű közbenyúlása a hajrában vezetéshez juttatta a vendégeket. Az utolsó percekben a „menetrendszerűen” érkező lengyel emberelőny, majd a hazaiak kapus-lehozatala állította nehéz helyzet elé a magyar együttest, amely azonban megőrizte hálóját az újabb góltól.

A másik vasárnapi találkozón a kazahok a hajrában esett találattal megverték az olaszokat, így százszázalékos mérleggel nyerték meg a tornát, amelyet a magyarok a második helyen zártak.

A divízió I/A világbajnokságon a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, a feljutó Nagy-Britannia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában. Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

Eredmények, Négy nemzet torna, 3. forduló:
Lengyelország-Magyarország 2-3 (0-0, 2-1, 0-2)
a magyar gólszerzők: Odnoga (34.), Sofron (44.), Magosi (56.)

A másik vasárnapi mérkőzésen:
Kazahsztán-Olaszország 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)

szombaton játszották:
Magyarország-Olaszország 4-1
Kazahsztán-Lengyelország 4-1

pénteken játszották:
Kazahsztán-Magyarország 5-2
Olaszország-Lengyelország 2-1

A torna végeredménye:
1. Kazahsztán 3 győzelem/0 vereség
2. Magyarország 2/1
3. Olaszország 1/2
4. Lengyelország 0/3

(MTI)