A magyar ralikrossz flotilla a sportág mélyvízében bizonyított

Loheac a három ikonikus ralikrossz pálya egyike a világon, a franciák szerint legnagyobb szentélye a sportágnak, és ott a bretagnei RX óceánban a tenger nélküli magyar flotilla két egysége óriási sikerrel rajtaütött a nagy nemzetek csatahajóin és a további négy is felvette a harcot, melyben becsülettel helytálltak.

No de fordítsuk le az autósport nyelvére a Super 1600-ban a Supercar ERX-ben (Supercar Európa-bajnokságban) és a Supercar vb-n elért sikereinket. Kezdjük focinyelven az NB III-al (negyedosztály is van, az az RX2), a Super 1600-al. Ott nemzeti (sajnos már elhunyt) ralihősünk Ferjáncz Attila fia András némi ralikrosszos ismerettel Spa-ban belekóstolt a rangos versenyek légkörébe, nem nagy sikerrel. Szíjj (Joly) Zsolt (Skoda Fabia) minden eddigi 4 versenyen kategóriaversenyen jelen volt, és Franciaországban szerzett pontjaival a 29 vetélytárs között a 12. helyen áll egy fordulóval a lettországi befejezés előtt. Marton Gergely (Audi S1) ugyanebben a kategóriában az első és második kvalifikációs versenyen (Q1, Q2) 3. lett, a harmadikat megnyerte, a Q4-ben pedig -mivel már ekkor bekerült az elődöntőbe – már kiengedve ötödikként végzett. Csodálatos semifinállal megnyerte azt, de a döntőben már nem jött ki ennyire a lépés, ott is 5. lett, ám így is megőrizte összetett második pozícióját. Talán még első is lehet, de az év végi ezüstérem szinte biztos és harmadiknál pedig nem kerülhet lejjebb.

(Marton Gergő (középen) dobogón végezhet a Super 1600-ban, fotó: WRX homepage)

A másodosztályban a Supercar Eb-n egy fiatal tehetségünk, Wieszt Jankó (Ford Focus) jó egy éves kihagyás után szabadkártyával először indulhatott ilyen rangos, 38 fős versenyen. Megilletődés nélkül kezdett a Q1-ben, ahol Kárai Tomi (Audi A1) mellől, középről indult és a 4. helyen vette az első kanyart, majd kiment jokerre, de így sem tudott feljebb jutni és ott is fejezte be versenybemutatkozását. Kárai viszont csodát tett, egy kör alatt faképnél hagyta 4 riválisát és csak az idő ellen hadakozott. Akkora sikerrel, hogy fölényesen megnyerte futamát és bár ideiglenesen, de átvette a kvaliban a köztes a vezetést. Az ezzel is járó szokásos mini interjúban nem égette magát igen szerény angoljával, a feltett kérdésre egy thank you után magyarul üzent otthon maradt családjának. Mózer Attila is az ERX-be szállt be, ott van minden versenyen, küzd keményen, de mérsékelt sikerrel, két pontjával 28. helyen áll. De visszatérve Káraira, a Q2-ben is lerajtolt mindenkit a futamában, pedig a kategória összes nagymenője körülötte volt, de később egy kanyart szélesre vett és J.B. Douborg elment mellette. Tomi tempója lassult, és utolsó körös jokere után már „csak” 4. helyen keresztezte a célvonalt. A Q3-ban biztonságit ment, cél a sima elődöntős hely valamelyike volt, a Q4-ben még ugyancsak illusztris társaságban rátett még egy lapáttal és a második helyen biztosan jutott tovább.

(Újabb magyar a nemzetközi színpadon: Wieszt Jankó, fotó: Márton István)

Janko (hivatalosan így nevezett) neve és remek futama a Q3-ban került előtérbe: az RX-et élő tévé adásban állandóan közvetítő szpíkerei először Dzsankónak ejtették ki nevét, emlékeztek és példálóztak a Supecar sorozatból már sajnálatosan kiszállt Csucsuval, de azért még a fentebb említett Super 1600-as Szíjj Zsoltinak is van ragadványneve, ez a Joly, s melyek nagyon tetszettek nekik. Még jobban, amikor Jankó a háromautós futamában egyik ellenfele hibáját kihasználva ment el mellette, az pedig a csúcs volt, amikor az egyik szűk balosban belülről erőszakosan beszúrt a másik előtte haladónak, a szabálytalanság határát feszegetve kikoccolta őt, így átvette a vezetést. Ám úgy látszik, ez a durva kontakt megbosszulta magát, jobb hátsó kereke innen vészes imbolygásba kezdett ezért lelassult az utolsó körben a másik kettő pedig könnyedén visszaelőzte őt. A Q4-ben 2. lett, ezzel szépen búcsúzott a továbbjutó 12 versenyzőtársától. Nem úgy Kárai, aki a semi 1-ben másodikként végezve döntőzhetett, és élete eddigi legnagyobb sikerét elérve ott a dobogó 3. fokára állhatott, így az összetett pontversenyben a 6. helyre jött fel. Mózernek 2 egysége van és 28., Jankó pont nélkül a 34.

Magyar vonatkozásban innen már csak egy, de a legfontosabb királykategóriával, a Supercarral vagyunk adósok, ahol Szabó Krisztián képviseli színeinket. A Q1-ben remekül rajtolt és az első kanyar után besorolt mondhatnánk elődje, a hosszú szünet után visszatérő, finn Topi Heikkinen (most már Hyundi) mögé, aki korábban Ekström audis társa és versenyzője volt az EKS-ben. Legnagyobb meglepetésre ebben az ötösben a Supercarok pontversenyében akkor még vezető Kevin Hansen utolsóként haladt, de az első kör végénél a franciák legendás nagy öregje Hervé Knapick (Citroen DS3) kissé kisodródott, így Kevin mellé került, és keresve a helyes ívet immár a fiatal svéd bal hátsójába koccant, de onnan visszapattanva megfarolt és végül a védőkorlátba orrolt.

A kisebbek Hansen (Peugeot 208) folytatta nyomulását és Szabónál is „bekopogtatott” sőt az utolsó kanyarok egyikében már betette a kocsija elejét Krisztián hátsó oldalához, ám nem tudott bemenni mellé. Viszont Szabó és Kevin elé az utolsó körös jokeréből bepattant eléjük a tök újonc a litván Rokas Baciuska (Renault Megane RS), így ők ketten zárták a sort, természetesen Topi nyert, és jókora késéssel Knapick is átrobogott a célvonalon. Krisztiánnak nem lehetett panasza az Audijára, mert kilőtt a rajtnál, és ha szorongatták is, elég gyorsnak bizonyult. A Q2-ben aztán további dolgok derültek ki, mondjuk az, hogy az idősebb Hansen Timy autója (vagy ő) sincs formában és hogy a litván fiú a jokerek mágusa, mert a sokáig élen álló Scheider (Seat Ibiza) például jóval lassabban tette meg ugyanazt. Legjobb magyarunk középről indult és tőle sokkal jobban álló nagymenőkkel Bakkerud (Audi S1), Grönholm (Hyundai), ismét Kevin és Baumanis (Ford Fiesta) hozta össze a sorsolás. Grönholm rögtön élre állt, a Krisztián másodiknak látszott, de négyen egy pillanat alatt betömörültek és picit lökdösték egymást, Grönholm alig, a mi fiunk jobban kisodródott, ám a kétszeres finn rali világbajnok Marcus csemetéje ott maradt az élen, még Krisztián már csak 4. volt, és Kevin zárta a sort, pedig még csak ez első kanyaron voltak túl.

(Parányit javított összetett helyezésén Szabó Krisztián, fotó: Márton István)

A végére maradt nagyobb izgalom az élen, Grönholm nem tudott olyan briliáns jokert menni, mint az imént említett Baciuska, így egy hajszál híján Bakkerud nyert, Szabóé lett a záróautó. Nem úgy, mint a Q3-ban, ahol Krisztián lerajtolt mindenkit és elsőként körözött egy darabig, egyedül Kevin tartotta vele a lépést, aki jokere után is közel tudott maradni hozzá, és amikor a mi fiunk ment ki a hosszabb (joker) útra, elé is került, de Szabó ezzel tartotta a második pozíciót a célban is, így az utóbbi idők legjobb kvalis versenyét hozta. Ezzel épphogy bejutott a kétfutamos elődöntők egyikébe, ahol ez az eredmény az eltolt rajtrácsok hátsó, és a döntőbe jutás szempontjából egyben legesélytelenebb sorát vetítette előre. Sajnos ez az alapigazság nála is bejött, mert Krisz 5. lett, ezzel most sem jutott be a fináléba, megmaradt a középszerűségben és bár még két hétvége hátra van, lényeges előrelépése nehezen elképzelhető. Annak a fényében, amit még valaha, a szezonkezdet előtt Szabó Krisztián nyilatkozott, miszerint kifejezetten a világbajnoki cím nem mint vágyott, hanem ténybeli megnyeréséről beszélt, még faramucibb a helyzet.

A kérdés csak az, hogy a várható helyezése megfelel e a csapatfőnök Ekström elképzeléseinek és elvárásának, melyet majd eldönt a jövő. Ha a fentebb említett, két RX vb-futamgyőzelemmel és 8 pódiumos helyezéssel büszkélkedő Heikkenen mellőzését nézzük az EKS-ben, nem rózsás a helyzet. Ami a minket kevésbé érintő, de azért a sorozat leglényegesebb történéseit röviden érinti, azok talán a következők.

A Loheacban poraiból újjászülető és győztes illetve harmadik helyezett főnixmadár Hansen testvérpár szenzációs eredménye ellenére az önző erőlködése által saját magának (is) ártó Bakkerud vezető helye a vb pontversenyében szinte hihetetlen. A rendkívül tárgyilagos és sosem elégedett Grönholm (az egyébként ugyancsak szimpatikus) Bakkerud általi első kanyaros önnön és kölcsönös kiütése, és ezért utolsó helyük példátlan volt a vb-k pár éves történetében. Az pedig ugyancsak előzmények nélküli, hogy két fordulóval a befejezés előtt ennyire nyitott legyen a dobogós és előkelő helyek sorsa.

Nézzük, hogy is néz ki a Supercar tabella élcsoportja:
1. Andreas Bakkerud 160
2. Kevin Hansen 158
3. Timy Hansen 158
4. Niclas Grönholm 135
5. Janis Baumanis 120
6. Timur Timerzyanov 109
7. Liam Doran 100
8. Anton Marklund 97
9. Timo Scheider 86
10. Szabó Krisztián 70 pont.

(Márton István)

főkép: Márton István