A Postás SE kisbuszt kapott a MATSZ-tól

A Magyar Torna Szövetség egy kisbuszt ajándékozott a Postás SE tornaszakosztályának, ahol a júliusi EYOF-on döntős Schermann Bianka is készül.

A Magyar Torna Szövetség pénteki kölése szerint Dr. Vörös József, a Postás SE új elnöke elmondta, hogy a kilencszemélyes kisbusz óriási segítség az egyesület számára, ugyanis a versenyek helyszínére való eljutás korábban bonyolult logisztikai probléma volt. A járművek bérlése jelentős többletköltséget jelentett, illetve a szülők, az edzők és a szövetség részről érkező támogatók segítségével valósulhatott meg a közlekedés. Az elnök úr köszönetét fejezte ki a Magyar Torna Szövetségnek, ugyanis az egyesület körülményei mostanában nem a legideálisabbak, ezért minden ilyen ajándék nagyon jól jön, továbbá hangsúlyozta, hogy a gyerekek számára ugyancsak fantasztikus lehetőség, hiszen így saját mikrobusszal utazhatnak.

Dr. Vörös József, Postás SE- elnök: Személy szerint én is, és az egyesület is nagyon boldog volt, mert nagyon fontos gesztusértéke van ennek az ajándéknak, ugyanis a torna a legfontosabb és jelenleg a leghatékonyabb szakosztályunk. Nagyon örülök, hogy ilyen kitűnő a kapcsolat a szövetséggel, és reményeim szerint ez a közeljövőben még tovább fog javulni. Boldog vagyok, mert a nálunk sportoló tornászhölgyeknek olyan lehetőséget tudunk biztosítani, hogy ezzel még sikeresebbek és eredményesebbek lesznek.

Vélemény, hozzászólás?