A rendszeres edzés a testet és lelket is karbantartja

Júliusban együttműködési megállapodást írt alá a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete és a szolnoki székhelyű Maradj Erős Szabadidős Sportegyesület.

Az együttműködési szerződés célja, hogy megyeszékhelyen és a megyében élő látássérült emberek fittségük és egészségük megőrzése érdekében a hétköznapok során rendszeresen sportolhassanak – derült ki a közleményből. Az edzőterem Szolnok egyik legsűrűbben lakott részén, a Széchenyi Városrészben található egy központi helyen, a Karczag László utca 2. szám alatt, amit a helyiek „csak” Zöld Háznak hívnak.

Az együttműködés lehetőségére egyik aktív egyesületi tagunk kezdeményezte, aki rendszeres látogatója az edzőteremnek. Ezt követően felvettem a kapcsolatot a terem üzemeltetőjével, a Maradj Erős Szabadidős Sportegyesület elnökével, és már az első perctől kezdve megtaláltuk a közös hangot, több közös tervünk van” – mondta Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének az elnöke.

Az Egyesület az együttműködés első lépéseként két szobakerékpárt, egy elliptikus trénert és egy masszázsgépet adott tartós használatba a Maradj Erős Szabadidős Sportegyesületnek.

Már előbb is gondolhatunk volna egy ilyesfajta együttműködésre, hiszen már évek óta járnak hozzánk látássérült vendégek rendszeresen edzeni. Néhányukhoz barátság is köt, és példaértékűnek tartom az ő tevékenységüket a sportban és a munkában egyaránt” – mondta Oláh László, a Maradj Erős Szabadidős Sportegyesület elnöke.

Szeptemberben tervezünk egy bemutató edzést a látásfogyatékos emberek számára, és bízunk benne, hogy ezáltal is többen kedvet kapnak majd a rendszeres testmozgáshoz, ami a lelket is karbantartja. Emellett pedig szeretnénk akadálymentessé tenni az edzőtermünket, amelyhez szintén szakmai partnerre találtunk a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületében – tette hozzá Oláh László.

A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés Egyesületünk egyik kiemelt feladta, ezért úgy vélem, minden ilyen és ehhez hasonló kezdeményezést kötelességünk támogatni. A sport pedig egy remek hobbi is, ezért biztatom sorstársaimat is rendszeres testmozgásra – mondta Pesti Zoltánné.