A Sopron ellenfelének a döntő a célja

A döntő a cél a Yakin Dogu Üniversitesi kosárlabdacsapatánál, amely pénteken a házigazda Sopron Baskettel találkozik a női kosárlabda Euroliga elődöntőjében.

A Final Fourra készülő török klub hétfőn sajtónapot tartott Isztambulban, melynek során Isik Eyigüngör elnök közölte, voltaképpen elérték idei célkitűzésüket azzal, hogy bejutottak a sorozat végjátékába.
A három legerősebb európai csapat egyike vagyunk a Dinamo Kurszk és a Jekatyerinburg mellett, és hiszek abban, hogy a Sopron legyőzésével bejutunk a fináléba. Ott már csak 40 perc választana el bennünket a diadaltól, igaz, egyik orosz csapat ellen sem mi leszünk az esélyesek” – szögezte le a Yakin Dogu honlapján a klub első embere.

Zafer Kalaycioglu vezetőedző úgy vélekedett, hogy nem szabad lebecsülni a magyar bajnokot, mivel egy remekül védekező és egységes gárda vár rájuk pénteken a Novomatic Arénában.
A Sopron 2009 után tért vissza a Final Fourba azzal, hogy a negyeddöntőben húsz ponttal verte a Fenerbahcét. Mi újoncok vagyunk az Euroligában, így nekünk is nagy siker a négyes döntő” – jelentette ki, hozzátéve, a ráhangolódás érdekében tartottak olyan edzést is, melynek során a soproni csarnok atmoszférája szólt a hangfalakból.

A tréner kifejtette, nagy eredmény, hogy a csoportkörben megnyerték a „halálcsoportot” a Jekatyerinburg és a Fenerbahce előtt, majd a bajnoki alapszakaszban is elsőként végeztek. Ez szerinte elsősorban annak köszönhető, hogy tapasztalt játékosaik vannak.

A törökök legjobbjai az olimpiai ezüstérmes, Európa- és WNBA-bajnok francia Sandrine Gruda, a magyar válogatottban honosítottként szerepelt Courney Vandersloot, a 37 évesen 12. (!) Final Fourjára készülő belga Ann Wauters és a korábban Sopronban is légióskodó amerikai Kayla McBride.

A Yakin Dogu formájáról sokat elárul, hogy egy év alatt öt trófeát is begyűjtött: tavaly bajnok és kupagyőztes lett, emellett elhódította az Európa Kupát. Idén megnyerte az Elnök Kupát és a Török Kupát is.

Az isztambuli együttes pénteken 20 órakor csap össze a Sopron Baskettel a Novomatic Arénában, előzőleg az orosz elődöntőt a Dinamo Kurszk és a Jekatyerinburg vívja 17 órakor.

(MTI)