A spanyol Sport szerint Rebrov a Barca végzete

Az FC Barcelona labdarúgócsapatában több új játékos is megkaphatja a lehetőséget kedden a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

A tekintélyes Sport című sportnapilap hétfői számában ugyan nem a magyar bajnok elleni összecsapás van a középpontban, de így is kiemelt figyelmet kapott a meccs. A napilap, mint ahogyan a Mundo Deportivo is, egyelőre azzal van „elfoglalva”, hogy a holland szakember szeretné mihamarább, legkésőbb januárban megszerezni honfitársát, Memphis Depayt, az Olympique Lyontól, illetve, hogy mennyire elégedett a hatszoros aranylabdás Lionel Messi teljesítményével -számolt be az MTI.

A Ferencváros elleni BL-mérkőzés kapcsán a Barca oldaláról a Sport kiemeli, hogy a Real Madrid elleni, szombaton sorra kerülő El Clásico miatt néhány játékos pihenőt kaphat, különösképpen a középpálya közepén Frenkie de Jong és Sergio Busquets. Az ő hiányukban várhatóan megkapja majd a lehetőség a Juventustól igazolt bosnyák Miralem Pjanic.

A sportnapilap emellett felvezetésképpen interjút készített Szerhij Rebrov segítőjével, Alberto Bosch-sal, illetve bemutatta magát az ukrán szakembert is, akit a Barca egyik végzeteként jellemzett, utalva arra, hogy nagy szerepe volt a Barca történetének egyik legsúlyosabb hazai BL-vereségében is (0-4), amikor is a Dinamo Kijev Andrij Sevcsenko mesterhármasával, illetve Rebrov találatával rendezett gálaelőadást a Camp Nou-ban 1997-ben.

Az újság féloldalas cikket szentelt a mérkőzés játékvezetőjének, a svájci Sandro Schärernek is, akinek a sípjelére 21 órakor kezdődik a találkozó.

fotó: fradi.hu