A Sport TV 9 órában számol be a Hungaroringen zajló eseményekről

A WTCR és a Pure ETCR mezőnye hétvégén a Hungaroringre látogat, ahol idén újra nézők előtt versengenek majd a legjobb pilóták. A Sport1 a helyszínről, összesen kilenc órában számol be élőben a hétvégi eseményekről. Bőven lesz kiért szorítania a magyar szurkolótábornak.

A sportcsatorna közlése szerint nem akármilyen autósportcsemegét láthatnak a Sport1 nézői szombaton és vasárnap, hiszen idén is ellátogat a WTCR mezőnye a Hungaroringre, és közel 2,5 év után ismét szurkolók előtt száguldoznak majd a túraautók a magyar versenypályán. Talán azt már mondanunk sem kell, hogy a korábbi bajnok Michelisz Norbert mellett Tassi Attila és Boldizs Bence képviseli hazánkat a túraautó-világkupa mezőnyében, ráadásul Boldizs a magyar Zengő Motorsport kötelékébe tartozik.

A három magyar közül a pontversenyben Tassi áll a legjobban 57 ponttal, amivel hatodik, Michelisz 40, míg Boldizs 3 pontot gyűjtött eddig, ami az összetett tizennegyedik és huszadik helyre elég. A Zengő külföldi pilótái közül Mikel Azcona 31, Robert Huff 20 és Jord Gené 5 egységnél tart. Az összetett élén három francia, Jean-Karl Vernay (82), Yann Ehrlacher (74) és Yvan Muller (67) áll.

A Hungaroring a szezon negyedik állomása, és a magyar hétvége után érünk el a 2021-es évad feléhez, idén ugyanis nyolc helyszínen 16 versenyre kerül sor. Minden magyar versenyző számára hatalmas élmény a hazai publikum előtt bizonyítani, és bízzunk benne, hogy idén is lesz majd kit ünnepelni a hétvége folyamán.

Az idei év különlegessége, hogy a WTCR mellett a 2021-ben debütáló PURE ETCR autói és pilótái is láthatóak lesznek Mogyoródon. A PURE ETCR-ben szinte hangtalan, de eszelően gyorsuló elektromos autók versenyeznek, és természetesen magyar vonatkozása is van a versengésnek. A Zengő Motorsport ugyanis elektromos Cuprákat is indít, magyar pilóta ül az egyik autóban Nagy Dániel (104 pont) személyében, de a tabellán csapattársa, a svéd Mattias Ekström vezet 210 ponttal. Michelisz Norbert istállója, a M1RA Alfa Romeókkal versenyez.

A Sport1 stábja igyekszik majd a lehető legjobban visszaadni azt az egyedülálló hangulatot, ami a magyar versenypályán uralkodik majd. A Haraszti Ádám és Petur András műsorvezető-kommentátorpáros és Szabó Zsolt Dávid, szakértő kitelepül a versenyhétvégére a boxutcába, hogy első kézből adjanak helyzetjelentést, és persze, hogy exkluzív interjúkkal jelentkezzen. Szombaton a WTCR időmérő edzése, míg vasárnap a WTCR és a Pure ETCR összesen 4 futama is élőben kerül közvetítésre a Sport1-en. Ez mindösszesen kilenc óra élő autósportot jelent.

WTCR és Pure ETCR a Hungaroringen:

Szombat:

WTCR, időmérő edzés, Hungaroring: augusztus 21., szombat 14:45, Sport1 (élő)

 

A vasárnapi közvetítése egy, közel hétórás műsorfolyam lesz:

WTCR, 1. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 11:30, Sport1 (élő)

WTCR, 2. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 14:30, Sport1 (élő)

Pure ETCR, 1-2. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 16:45, Sport1 (élő)