A szkanderosok országos bajnoksággal nyitották az évet

A szkanderesek túl vannak az évad első versenyén.

A répcelaki Répce Sportcsarnokban megrendezték a sportág országos bajnokságát. Az ob egyben kvalifikáció is lesz a májusi kontinensbajnokságra, amelyet Litvániában rendeznek meg – számolt be hétfőn a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, a répcelaki versenyre 231 nevezés érkezett.
A legfontosabb ügyünk – a verseny mellett – az volt, hogy a járványügyi előírásokat betartsuk. Mindenki maszkban tartózkodhatott a csarnokban. Több kézfertőtlenítő pont volt az ob helyszínén, és folyamatos lázmérés is volt. A versenyzők külön zónákban voltak kategóriánként elhelyezve” – számolt be az elnök az ob-ról.

Azt már megszokhattuk, hogy a Magyar Szkander Szövetség versenyein több korosztály képviselteti magát. A felnőtt kategórián kívül ezúttal is több utánpótlás és masters kategória válogatottjai összecsaptak, sőt ebben a sportágban külön figyelmet szentelnek a parasportolókra is, így utóbbi kategóriában is avattak bajnokokat a zártkapus répcelaki versenyen.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba