A Sződy fivérek éves összefoglalója

A Magyar Szlalom Bajnokság díjkiosztó gálájával véget ért a 2017-es versenyszezon. A kecskeméti Ford Hovány autószalon épületében a záróünnepségen minden dobogós versenyző átvehette jól megérdemelt díjat december 9-én. Idén a Sződy fivérek nem jutottak fel az első három közé. Tavaly bajnokok voltak a kategóriájukban. Szabolcs és Zsolt 18 éve versenyeznek, országos bajnokságban pedig 10 éve. 104 kupa tulajdonosai, 10 országos kategória dobogós eredménnyel büszkélkedhetnek és egyszeres illetve kétszeres kategória országos bajnokok.

Az idei versenyszezonról mesélnek…

Sportmenü: Üdvözöllek Benneteket! Kezdjük az elején… . Felkészültetek az évre.

Sződy Szabolcs:  Mi is üdvözlünk! A szezon elején már tudtuk, hogy az S1-ben folytatjuk idén is a bajnokságot. Azaz a széria 1000 köbcentiméter alatti autókkal küzdöttünk továbbra is. Maradt az autó, ugyanazzal a Suzuki Swifttel indultunk, amivel 2016-ban kategória bajnokok lettünk. Fejlesztettünk az autón, voltak újítások, például a fél slick gumigarnitúra.

Sződy Zsolt:  Emellett még sportüléseket, sportkormányt és sportlégszűrőt is kapott az autónk. Sosem volt semmilyen műszaki problémánk, így a felkészítés is csak a jobb eredmény érdekében, reményében történt. Ismerjük rég a Swiftet, hiszen 7 év Trabantozás után 7 év Suzukizás áll már mögöttünk.

Sződy Szabolcs:  Sajnos, ennek ellenére nem hoztuk azt az eredményt, amire számítottunk a szezon elején. Tervünk a bajnoki cím megvédése volt, amit tudtunk, hogy nem lesz könnyű feladat. Idén két dobogós helyet szerzett Zsolti, s még majdnem kettőt, ahol tizedek választották el tőle.

Sződy Zsolt: Sajnáltam én is, mert most másképp beszélnék az év végi eredményekről négy kupával a vitrinben. De erős mezőnyünk volt, a legnépszerűbb ebben az évben. Valószínűleg a többiek jobban nyomták a gázt, másképp mentek, más íveket használtak. Nekünk az autónk teljesen jó volt, ezen biztosan nem múlt ez a szezon. Egyébként összegeztem az évet versenyről-versenyre, és kielemeztük a teljesítményünket is. Kezdje Szabi az értékelést.

Sződy Szabolcs: Rendben. Én egy negyedik hellyel nyitottam Kiskunlacházán, ami nem volt túl meggyőző eredmény, de messze voltam a dobogótól, majdnem három másodpercre. A második futamot a Kakucs Ringen tartották, az kellemes verseny volt, egy negyedik hellyel. Utána Lajosmizsén egy nehéz futamon ötödik, a nyári szünet után a Hungaroringtől kezdve négy darab hatodik helyet hoztam.

Sződy Zsolt: Nekem nagyon jól sikerült a nyitófutam egy második hellyel. A Kakucs Ringen már sajnos csak hatodik lettem. Ott Szabi meg is előzött. Lajosmizsén összeszedtem magam és a szerencse is közrejátszott, ismét egy harmadik hellyel zártam a napot. Ősztől, a hungaroringi futamoktól kezdve elfogyott a lendület. Két negyedik és két ötödik helyet hoztam, felváltva a további versenyeken. Viszont nem voltak hibáink a versenyeken, sem pályatévesztés, sem bójahibáink. Képességeink nem csökkentek, inkább ingadozó teljesítményt mutattunk a különböző versenyeken.

Sportmenü: Az eredményeken túl beszéljünk a versenyekről. Melyek voltak a számotokra legjobb és kevésbé kedvenc futamotok?

Sződy Szabolcs: Nekem nincs kiemelkedően nagyon jó és rossz futamom idén. Inkább élményszámban volt ilyen futam a lajosmizsei. Amennyire fárasztó és meleg futam volt, annyira volt érdekes az új helyszín, az új pálya, lévén utcai futam volt. Nagyon felkészültünk arra a versenyre, kihoztuk, amit lehetett belőle. Ami nem sikerült annyira, az a Hungaroring CEZ futama. Nem éreztem a kialakított vonalvezetést. Itt ugye nem a Ring eredeti vonalvezetésén megyünk „csak”, hanem bójákkal tarkított pályán, ami teljesen más íveket ad. Ez nem nagyon ment, én úgy éreztem. Megemlítem az őszi lacházi futamot is, ahol az eredménytől függetlenül nagyon jót autóztam, és úgy éreztem nem hagyok pihenőt az autónak egyetlen kanyarban sem.

Sződy Zsolt:  Nekem nagyon tetszett idén a Hungaroring mind két napja. Egyrészt, mert a Formula 1-es pályán mehettünk, ami mindig nagy dolog és nagy élmény. Másrészt egy hétvégén volt két verseny, ami az eredményemtől függetlenül egy kerek hétvége volt. A záró futam szintén, amelyet a Kakucs Ringen rendeztek. Lajosmizse az újdonság erejével hatott, Lacházán pedig mindig vegyes érzelmekkel indulok.

SportmenüErős háttérrel indultatok ebben az évben. Kérlek, említsétek meg, kik támogattak Benneteket a 2017-es versenyszezonban?

Sződy Szabolcs: Valóban ahogy a versenyautó, úgy a háttér is összeállt idén. Kezdve a sort főtámogatónkkal az Orbico Hungary Kft.-vel, amely a Shell kenőanyagok magyarországi forgalmazója. Ők biztosították számunkra a versenyhez szükséges kenőanyagokat, és amellett, hogy ezeket a kiváló termékeket használtuk versenyeinken, a használat után bevizsgálták és ki is elemezték ezeket laborban.
A Sheron autóápolási termékekkel pedig autónk minden futamon tiszta volt, és fotózásra megfelelő kinézetben indult.
A Kárászy Cég immár tizedik éve készíti számunkra a versenyre alkalmas futóművet. A lengéscsillapítók felkeményítésével és a futómű geometriájával ismét egy kiváló sport futóművet kaptunk, ez teljesen összhangban volt az új gumikkal.
A Nyomdaker Kft. pedig az autónk dekorációjának munkájából vett ki oroszlánrészt.

Sződy Zsolt:  A Nankang európai központja volt idén a gumiszállítónk. Nagyon elégedettek voltunk az abroncsokkal, ahogy szárazon, úgy nedves aszfalton is jól tapadtak, kiváló úttartást biztosítva a futamainkon. A Tikkadt Szöcske finom kóláit fogyasztottuk versenyeinken, ahogy a rendezvényeken is, ahol megjelentünk.
A Brisk Hungary Kft. gyújtógyertyáit használva dinamikus volt motorunk, a tőlük kapott szikrától is jobban gyorsult az autónk.
Médiatámogatóinknak is köszönjük a megjelenéseket, a cikkeket, beszámolókat. A Sportmenünek, az Amdala.hu-nak és a Minden ami Sportnak, akik minden versenyünkről beszámoltak. Még azon is túl, például magazin cikkekkel is. És természetesen meg kell említenem szerelőinket, akik mindig precíz és lelkiismeretes munkát végeztek, illetve fotósainknak, akik versenyeinken örökítették meg a legjobb pillanatokat.

Sportmenü: Beszéljetek a jövőről. Mik a tervek, hogyan tovább?

Sződy Zsolt: Jövőre természetesen indulunk a teljes szlalom bajnoki versenyszezonban. A versenynaptár két első versenyének helye is időpontja már biztos, így mindenki fel tud készülni a nyitófutamra.

Sződy Szabolcs: Szeretnénk kategóriát és autót váltani. Pontosan még nem tudjuk hol és mivel indulunk. Hét év Trabantozás és hét és Suzukizás után lehet, hogy most jött el az ideje a váltásnak ismét. Nem tudjuk még, meglátjuk. Nagy valószínűséggel továbbra is a széria kategóriában indulunk majd. A motivációnk meg van, megyünk tovább… 

 

Sportmenü:  Köszönöm az éves összegzést! Sok sikert kívánok Nektek jövőre, bár még nem tudom pontosan a részleteket. De jó tervezést, készülést kívánok és találkozunk ismét március közepe környékén.

Sződy fivérek:  Köszönjük, ott leszünk!

Fotók: Track Racing