A válogatott erősségei biztosan győztek az ökölvívó ob-n

A férfi válogatott legjobbjai közül a 75 kilós Harcsa Zoltán és a 64 kilogrammos Kovács Richárd is magabiztos győzelemmel mutatkozott be az ökölvívó országos bajnokságon, melynek második, szerdai napján kialakultak az elődöntő párosításai.

A verseny eredményjegyzéke szerint a szerdán még az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett mérkőzéseken az olimpiai ötödik, többszörös Európa-bajnoki érmes Harcsa a Brunet Victor ellen egyhangú, 5-0-s pontozással győzött. A tavalyi világbajnokságon második körig jutott Kovács még simább sikerrel biztosította helyét a négy között, mivel Gábor Bátort már a második menetben feladásra késztette.

A 2015-ös Eb-n harmadik Csóka Nándor is elődöntős lett, ő Szabó Krisztiánt verte pontozással.

A csütörtöki elődöntőket és a pénteki finálékat már a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezik az ob-n, amelyre 46 női és 84 férfi versenyző nevezett.

(MTI)