A Vasasnál a pozitívumokra koncentrálnak, az FTC Lettországban is győzne

Merőben eltérő helyzetből várja a Vasas és a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörének csütörtöki visszavágóit, mivel az angyalföldiek 4-3-ra kikaptak múlt héten a Beitar Jerusalem vendégeként, míg az FTC 2-0-ra győzött hazai pályán a lett Jelgava ellen.

A Magyar Kupa-győztes Ferencváros egy hete sima meccset játszott ellenfelével. A Jelgava kevés ellenállást fejtett ki, a támadásokra pedig egyáltalán nem fordított energiát. A magyar csapatnál viszont arra számítanak, hogy Lettországban más jellegű találkozó vár az együttesre.

Nehezebb meccs lesz, mint a múlt heti volt. Kisebb pályán játszunk majd és több lesz az ütközés” – mondta Leandro, az FTC hátvédje a klub honlapjának az elutazást megelőzően. A korábbi magyar válogatott védő azt is elárulta, hogy a továbbjutás mellett a győzelem is cél, annak ellenére, hogy akár egy egygólos vereséggel is a második fordulóba juthatnak.

A Vasas egy hete az izraeli mérkőzés nagy részében a várakozások felett teljesített, mégis nehezen emészthető vereséget szenvedett, mivel a 88. percig 3-1-re vezetett, s a hajrában kapott gólokkal bukta el a mérkőzést. A három idegenben szerzett gól ugyanakkor biztató lehet a hazai visszavágóra nézve, s az első meccset kihagyó középhátvéd, ám csütörtökön vélhetőleg már bevethető Vaskó Tamás is a pozitívumokra koncentrál.

Szerintem a csapat túlteljesítette az előzetes elvárásokat. Rúgtunk három gólt idegenben, ami remek dolog a Beitar Jerusalem ellen. Főleg úgy, hogy sérülések és egyéb balszerencsés történések miatt nagyon kevesen vagyunk” – mondta a futballista az együttes honlapjának, hozzátéve, hogy az izraeli 70-80 százalékos páratartalom szokatlan volt számukra és a végére elfáradtak a társai, ugyanakkor a mérkőzés utolsó öt percét és az első félidőben egy negyedórás periódust leszámítva „lefocizták” a Beitart.

Úgy vélem, csütörtökön azt a játékot kell játszanunk, amit kint a 30. és a 87. perc között és akkor meglesz a továbbjutás.” – tette hozzá.

A két magyar érdekeltségű EL-meccset élőben közvetíti majd csütörtökön az M4 Sport.

A sorozat harmadik magyar együttese, a bajnoki ezüstérmes Videoton már továbbjutott, miután a hazai 2-0-s sikert követően kedden a máltai Balzan otthonában 3-3-as döntetlent ért el.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Jelgava (lett)-Ferencváros, csütörtök 17.30 (az első mérkőzésen: 0-2)
Vasas-Beitar Jerusalem (izraeli), Szusza Ferenc Stadion, csütörtök 20.30 (3-4)

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?