A WOMEN’S EHF FINAL4 sztárfellépője: a Clean Bandit!

A 2018. május 12-13-án, a 12 ezer nézőt befogadó Papp László Budapest Sportarénában immár ötödik alkalommal kerül sor a WOMEN’S EHF FINAL4 2018-ra. A női klubkézilabdázás csúcseseményére a szervezők egy toplistás zenekart hoznak el a kézilabda szurkolóknak, a rendezvény sztárfellépője ezúttal a brit Clean Bandit együttes.

A Magyar Kézilabda Szövetség pénteki közlése szerint A Grace Chatto, valamint a Patterson-testvérek, Jack és Luke alkotta csapat, azaz a Clean Bandit egy brit elektro-pop együttes, akik eddig nem hallott módon házasítják az elektronikus tánczenéket a komolyzenével. Legnagyobb slágerük, a rapper Sean Paullal és az énekes Anne-Marie-val kollaborálva készült „Rockabye”, a Youtube-on már túl van az 1,7 milliárd megtekintésszámon, 2016-ban pedig a csapat felkerült a brit toplista 1. helyére, így igazi világsztár-fellépő színesíti majd a FINAL4 programját.
A zenekar 2015-ben pedig a „Rather Be” című szerzeményével elnyerte a legjobb tánczenei felvételért járó Grammy-díjat.

A zenekar a WOMEN’S EHF FINAL4 2018 döntőjének napján, azaz 2018. május 13-án, a döntő mérkőzés előtt egy fergeteges show-val készül, az eredményhirdetés után pedig a szurkolók egy rendhagyó Clean Bandit koncert keretében ünnepelhetik a torna győztes csapatát.

Az együttes legnagyobb slágere, a Rockabye:

Egyveleg a Clean Bandittől:

Jegyek a WOMEN’S EHF FINAL4-ra

További részletek: www.ehfFINAL4.com

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1986314821608683/

A WOMEN’S EHF FINAL4-ra 2018. május 12-13-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában, a női klubkézilabdázás csúcseseményére immár ötödik alkalommal kerül sor Magyarországon, a 12 ezer nézőt befogadó létesítményben.

fotó: Clean Bandit Facebook oldala