Átadták a Budapesti Olimpiai Mozgalom ösztöndíjait

Tizenöt sportág 21 fiatal sportolója részesül idén a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM), a Magyar Sportért Alapítvány ösztöndíjában, közülük kedden este kilencen vehették át ünnepélyes keretek között az erről szóló dokumentumot.

Amint a rendezvényen elhangzott, idén immár hatodszor ítélték oda az ösztöndíjakat a kimagasló versenyzői eredményekkel rendelkező sportolók részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából. Olyanok pályázhattak rá, akik olimpiai- vagy paralimpiai kerettagok, illetve az ötkarikás vagy paralimpiai játékokon való részvételre készülnek.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM Alapítvány elnöke meghatottan mondta el, milyen jó érzés számára egy olyan nemzeti ügyért tenni valamit, mint a magyar sport. Egyúttal köszönetet mondott a Magyar Olimpiai és a Magyar Paralimpiai Bizottságnak azért, hogy idén először a két sportszervezet együttműködésével és támogatásával adhatják át az ösztöndíjakat.

Mint kiderült, az alapítvány jóvoltából idén újabb 21 sportoló részesül több mint 23 millió forintnyi támogatásban, így a BOM Alapítvány összesen 108 fiatal tanulmányait támogatja 83,5 millió forinttal.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy már 2005-ben ott volt a BOM megalakulásánál, majd azzal folytatta, hogy a MOB számára azért is fontos, hogy aktívan vegyen részt az alapítvány működésében, mert a kiművelt sportolókból egyszer majd kiművelt sportvezetők lesznek.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ettől az évtől kezdve már a fogyatékos sportolók is benne lehetnek az ösztöndíjprogramban, amiért gratulált az alapítvány vezetőinek. Végül megjegyezte, hogy a magyar csapatnak már hét olimpiai és két paralimpiai kvótája van a jövő évi tokiói játékokra.

A 21 sportoló közül tucatnyian – köztük az ifjúsági olimpiai bajnok sportlövő Péni István – edzőtáborozás vagy versenyzés miatt nem lehettek jelen az eseményen. Személyesen vette át viszont az ösztöndíjról szóló dokumentumot Kalincsák Eszter junior világ- és Európa-bajnok öttusázó, Bejczi Botond, az első magyar junior világkupa-győztes gyorskorcsolyázó, Gecse Márton ifjúsági Európa-bajnok kajakos, illetve Sárosi Laura olimpikon, 18-szoros magyar bajnok, Fair Play-díjas tollaslabdázó.

(MTI)

Íme a díjazottak:

1.     Bejczi Botond Balázs (gyorskorcsolya – Testnevelési Egyetem/osztatlan tanári képzés)
2.     Budai Dorina (vívás – Testnevelési Egyetem/szakedző)
3.     Dávid Máté (kézilabda – Eszterházy Károly Egyetem/edző)
4.     Dóczé Ádám (kajak – Milton Friedman Egyetem/sportlétesítmény menedzsment)
5.     Gecse Márton István (kajak  – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem/nemzetközi gazdálkodás)
6.     Gulyás Zsombor István (birkózás – Testnevelési Egyetem/rekreációszervezés)
7.     Kalincsák Eszter (öttusa – Testnevelési Egyetem/szakedző)
8.     Karai Levente (triatlon – Pécsi Tudományegyetem/kereskedelem és marketing)
9.     Katona Renáta (vívás – Károli Gáspár Református Egyetem/óvodapedagógus)
10.   Lehmann Csongor (triatlon – Miskolci Egyetem/emberi erőforrások)
11.   Pavuk Tíra (atlétika –  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem/gazdálkodási és menedzsment)
12.   Pekler Zalán Tibor (sportlövészet  – Budapesti Gazdasági Egyetem/gazdálkodás és menedzsment)
13.   Péni István (sportlövészet – Budapesti Corvinus Egyetem/gazdálkodás menedzsment)
14.   Rasovszky Kristóf (úszás –  Pannon Egyetem/villamosmérnöki)
15.   Sárosi Laura (tollaslabda – Széchenyi István Egyetem/sportdiplomáciai tanácsadó)
16.   Simon Béla (evezés –  Testnevelési Egyetem/szakedző)
17.   Sömenek Onon Katalin (úszás  – Pázmány Péter Katolikus Egyetem/igazságügyi igazgatási)
18.   Toma Dorina (sportlövészet – Budapesti Gazdasági Egyetem/gazdálkodás és menedzsment)
19.   Tóth Dávid (kajak –  Edutus Egyetem/gazdálkodási és menedzsment)
20.   Vadnai Jonatán (vitorlás – Budapesti Gazdasági Egyetem/kereskedelem és marketing)
21.   Zámbó-Gólya Fruzsina (vívás – Edutus Egyetem/kereskedelem és marketing)

Fotók: Róth Tamás