Az első magyar érmek a szegedi Világkupán

Kárász Anna és Takács Tamara révén kettős magyar siker született a női kajakosok 1000 méteres egyes versenyében, így megvan az első magyar arany- és ezüstérem a szegedi Világkupán.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteki közlés szerint Kárász Anna tavalyi hosszú sérüléséből visszatérve nagyon magabiztosan versenyzett a hosszabb, számára újdonságot jelentő távon egészen az előfutamtól kezdve. A verseny második felében nagy fölénnyel vezetett a döntőben, és kétség sem fért a győzelméhez. A finálé másik magyarja, Takács Tamara az utolsó helyen is haladt, de fantasztikus hajrájának köszönhetően ezüstérmesként ért a célba.

Nem mondanám, hogy sima volt, de nagyon jó, egyenletes pályát jöttem. A végén tudtam indítani, és ez sokat jelentett. Vártam, hogy Tami a végén jönni fog, de szerencsére nem fogyott el az erőm” – nyilatkozta Kárász Anna.

Takács Tamara szándékosan építette fel így a pályát. „Ez volt most a taktikám, hogy az utolsó 300-on próbálom megverni a mezőnyt. Ninettával így beszéltük meg, mert egy óra múlva lesz egy páros versenyünk, az az olimpiai szám, az a fontosabb.

Jól tartalékolt Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa, aki nem sokkal később 500 párosban futamgyőzelemmel jutott be a fináléba Vad Ninettával, míg a másik magyar kettős, Szabó Ágnes és Racskó Fruzsina ugyancsak a döntőben folytatja.

A férfi kenu párosok 1000 méteres versenyében a Korisánszky Dávid, Mike Róbert egység előbb futamgyőztesként bejutott a fináléba, majd ott hatodikként ért célba – a kubai Serguay Torres Madrigal, Fernando Dayan Jorge Enriquez páros nyert. Ugyanitt a B döntőben a Lelovics Dávid, Némedi Konrád kettős a hetedik lett.

Férfi kajak kettes 1000 méteren a Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert a középdöntőben búcsúzott, ám a Gacsal Ákos, Kugler Attila páros kvalifikálta magát a döntőbe, ahol végül hetedikként zárt.

Azt tudtuk, hogy egy nagyon erős mezőny lesz. Egy nap alatt három 1000 méteres pályát kellett menni, ez újdonság volt számunkra. Csupán augusztus óta edzünk együtt, nagyon örülünk ennek az eredménynek” – mondta Gacsal Ákos.

A győzelmet a kanadai Roland Varga és Connor Fitzpatrick szerezte meg, a párosból Varga magyar származású, 15 évesen költözött ki Kanadába, C4 500-on és 1000-en még magyar bajnok volt. Hufnágelék a B döntőben kilencedikként értek célba.

Az új olimpiai számban, női kenu 500 párosban a Balla Virág, Takács Kincső és a Kisbán Zsófia, Bragato Giada kettős második és harmadik hellyel kvalifikálta magát a fináléba. Kenu kettes 200 méteren a Molnár Csenge, Nagy Bianka kettős a középdöntőben búcsúzott. Utóbbi számban a Balla, Takács egység még az előfutamból bejutott a szombati döntőbe. Férfi kenu páros 500 méteren a Slihoczki Ádám, Szőke Attila egység ugyancsak döntős.

Férfi kajak egyes 500 méteren 49 induló volt, hat előfutamot rendeztek, Kopasz Bálint és Noé Zsombor is kvalifikálta magát a középdöntőbe.

Szombaton reggel 8 órakor rajtol a program a Maty-éren, a szurkolókat különböző nyereményjátékok is várják az ingyenes Világkupán.