Az íjász Gáspár Tamás ötödik lett a paralimpián!

Kikapott a negyeddöntőben és az ötödik helyen végzett Gáspár Tamás (W1) kerekesszékes íjász a tokiói paralimpián.

A pénteki rangsorolóban a 72 lövésből elért 647 körrel negyedik lett a 12 fős mezőnyben, ezzel megspórolta a nyolcaddöntőt, a legjobb nyolc között kezdhetett. Ott a világranglista-vezető Bahattim Hekimoglu volt az ellenfele, aki a rangsorolóban ötödikként zárt úgy, hogy négy körrel ért el nála kevesebbet. A török a nyolcaddöntőben az esélyeknek megfelelően fölényesen verte az orosz Alekszej Leonovot, azaz semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek a negyeddöntő. A kieséses szakasz első körében besötétedett, a reflektorok fényénél kellett minél pontosabban célozni, miközben a szél élénken és váltakozó erősséggel fújt a Jumenosima Íjász Parkban – számolt e az MTI.

A felek ötször három, azaz 15 vesszőt lőttek ki az 50 méterre felállított táblára és az összesített eredmény alapján dőlt el a továbbjutás. Az első szett után a magyar, a másodikat követően a török vezetett, majd a harmadik hármas sorozat lelövéskor 83-83 állt a táblán. A negyedikben Gáspár egykörös előnyt szerzett, de az utolsó szakaszban Hekimoglu két tízest és egy kilencest ért el, miközben magyar ellenfele 9-es után 8-ast lőtt, és 8-assal is zárt, ami háromkörös török győzelmet jelentett.

A kiírás alapján volt úgy, hogy a negyedik az ötödikkel került össze, ebben nem volt meglepetés, taktikáztunk is, hogy benne legyünk az első négyben. A török a világranglista első helyezettje, nagyon tapasztalt, de már sikerült megverni korábban, úgyhogy úgy indultunk neki, hogy verhető, menni fog. – kezdte értékelését Gáspár az MTI-nek. – Váltott lövéskor harminc másodperc van arra, hogy ellőjem a nyílvesszőt, majd ő következik, és neki is harminc másodperce van. Nem nekem kedvezett a széljárás. Szélkatlan van a pályán, ami azt jelenti, hogy néha befúj oda és fölemeli a nyílvesszőt, ezért is volt az, hogy a pirosba ment a nyílvessző tizenkét óránál is, meg hat óránál is. Amikor nem fújt, akkor meg ment a sárgába. Ő ezt a szelet nem mindig kapta meg, amikor megkapta, akkor ő sem lőtt tízest. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült jobban teljesíteni.

Beszélt arról is, hogy átcserélhette volna a vesszőket teljesen karbonosra, ami jobban bírja a szelet, de úgy döntöttek, hogy az eredeti választásnál, a vastagabb vesszőknél maradnak.

Hát ez így alakult. Az utolsó lövésnél már tudtam, hogy ha tízest is lövök, akkor is elveszítem a meccset. Ott már mindegy volt, végül is egy nyolcassal szálltam ki a játékból. Valószínűleg föladtam. Magyarország nem nagyon ismer, mert nem versenyzek Magyarországon, külföldön ismernek, több brit rekordot állítottunk föl. Nagy volt rajtam a nyomás, hogy bebizonyítsam, hogy magyarként tudok úgy lőni, hogy megrengetem a világot” – folytatta, majd reményét fejezte ki, hogy lesznek Magyarországon is, akik követik, és akár egy csapat is indulhat majd a párizsi paralimpián.

Miért nincsen magyar paraíjász? Lehetne, ez is egy fizioterápia, mint nekem. Remélem, inspirálok pár magyart, és a 2024-es paralimpiára már tudnak jönni, tudunk egy csapatot kiállítani” – mondta.

Eredmény:

negyeddöntő:
Bahattin Hekimoglu (török)-Gáspár Tamás 138-135

 

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd