Az őszi elsőségért játszik a Fradi

A listavezető Ferencváros a Mezőkövesdet fogadja szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, melyben bebiztosíthatja téli első helyét.

Szerhij Rebrov együttese öt pont előnnyel vezeti a tabellát a címvédő MOL Vidi előtt, így ha győz a hétvégén, már biztosan a tabella élén várhatja majd a tavaszi folytatást.

A Ferencváros kiegyensúlyozottan szerepelt eddig az idényben, s ugyan három hete meglepetésre kikapott Szombathelyen, azóta két győzelemmel javított, s nem engedte közel magához első számú riválisát. A zöld-fehér csapat hét közben a Magyar Kupában is győzött, ám a jó forma ellenére sem számíthat sima meccsre szombaton, mivel a kupában szintén továbbjutó, ötödik Mezőkövesd nagyon masszív futballt játszik hétről hétre, legutóbbi négy találkozóján nem kapott ki, úgy, hogy riválisai között volt a Vidi (1-0), és a harmadik helyen álló Budapest Honvéd (1-1) is.

Az egymás elleni mérleg egyértelmű FTC-fölényt mutat. A két csapat legutóbbi öt bajnokiját egyaránt a fővárosi gárda nyerte, ráadásul ezeken a találkozókon a Mezőkövesd mindössze egyetlen gólt szerzett és 13-at kapott.

A Vidi a Mezőkövesdtől elszenvedett vereség óta két győzelmet aratott a bajnokságban, s szerdán a kupában is győzött, szombati riválisa, a hatodik Újpest viszont legutóbbi három bajnokiján két pontot szerzett csak, majd a Magyar Kupából – címvédőként – kiesett, miután a másodosztályú Kaposvár 1-0-ra legyőzte. A találkozó esélyese egyértelműen a székesfehérvári csapat, ugyanakkor Marko Nikolicéknak már az Európa Liga csoportkörének csütörtöki zárófordulójára is gondolniuk kell, melyben a Chelsea-t fogadja az együttes.

A három meccse nyeretlen Honvéd a 7. Debrecen vendégeként zárhatja lesz rossz sorozatát, míg a negyedik, utóbbi két meccsén vesztes MTK a sereghajtó Haladás ellen javíthat.

A kiesés elöl menekülő Diósgyőr és Kisvárda Miskolcon csap össze egymással.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

szombat:
Debreceni VSC-Budapest Honvéd 17.00
Ferencváros-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 17.00
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 17.00
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 17.00
Újpest FC-MOL Vidi FC 19.30

A tabella:
1. Ferencváros 16 11 3 2 32-11 36 pont
2. MOL Vidi FC 16 9 4 3 28-13 31
3. Budapest Honvéd 16 8 4 4 19-11 28
4. MTK Budapest 16 7 3 6 23-24 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 6 4 23-18 24
6. Újpest FC 16 6 6 4 17-12 24
7. Debreceni VSC 16 6 6 4 21-19 24
8. Paksi FC 16 5 6 5 20-22 21
9. Puskás Akadémia 16 5 2 9 18-23 17
10. Diósgyőri VTK 16 3 4 9 15-27 13
11. Kisvárda Master Good 16 3 3 10 14-34 12
12. Szombathelyi Haladás 16 2 3 11 13-29 9

(MTI)