Az versenyautó is elromolhat néha…

Egy teljes gyors adatott meg Kromome Ákosnak és navigátorának, Pásztor Tamásnak a 2020-as Salgó ralin.

Villáminterjú Ákossal a pilótával.

– Sajnos csak a gépátvételen és a rajtceremónián sikerült a Skodát megmutatnotok a kilátogató szurkolóitoknak. Gondolom nem ez volt, a célotok. Milyen céllal is vágtatok neki a gyorsoknak?

– Természetesen nem ilyen céllal utaztunk Salgótarjánba, de ez most így alakult. Ez technikai sport, az autó is elromolhat néha. Szerencsére ritkán esik meg velünk. Vártuk már nagyon a versenyt, ennyi kihagyás után. Mindenképpen szerettük volna teljesíteni ezt az érdekes versenyt, ez most nem jött össze, majd legközelebb.


– Vasárnap következett az első gyors számotokra ahol az abszolút ötvenedik helyre hoztátok be a Skoda Fabia-t a nyolcvanöt ORB és ORC-s induló közül. Ez elfogadható eredmény volt tőletek?

– Az első gyors eléggé gyengére sikerült tíz hónap szünet után érzésre, de az időnk ennek ellenére nem lett rossz.

– Aztán következett a huszonhat kilométeres Bátonyterenye – Mátraalmás körgyors. Mi is történt, hogy idejekorán búcsúztatok 2020 első ORB versenyétől?

– A második gyorsaságin a kör részt majdnem sikerült befejezni, amikor egy jobbos kanyar után nagyjából irányíthatatlanná vált az autó. Először defektre gondoltam, sikerült az úton maradnunk, félreálltunk, hogy kicseréljük, de a nézők már mondták, valami eltört a futóműben. Sajnos a lengéscsillapító tört el és kifordult a kerék. Így lett vége a Salgó rallynak számunkra.

– Legközelebb a Miskolc Rally következik, ott számíthatunk rátok?

Miskolcra nagyon készülünk, az autó is készül, ott leszünk, várjatok minket.

– Hajósi Miklós –