Babos Tímea 85 százalékos, hamarosan visszatér a pályára

Jól halad a MOL Csapat klasszisának rehabilitációja, Timi örül a magyar lányok sikerének a világranglistán, de már azért szívesen visszatérne a pályára. November eleje az időpont.

Hamarosan újra pályára lép Babos Tímea. A rutinos teniszező a MOL Csapatnak elmondta, hogy lassan javul az állapota, október végén-november elején újra játszhat.

Versenyszituációban talán október végén, november elején” – mondta el a a négyszeres Grand Slam-győztes, háromszoros világbajnok klasszis, Babos Tímea a MOL Csapatnak. Mint ismert Babos Wimbledonban sérült meg, de ment tovább, ám nem sokkal később egy újabb sérülés állta útját, és a derék- és achilles-bántalmak együtt hosszabb időre kiesett.

Ami javulhat, az szerencsére javult” – mondta az augusztus vége óta maródi klasszis. “A csípőm sajnos, ahogy az várható volt, nem gyógyul olyan ütemben, ahogy titkon reméltem, de erre figyelmeztettek a szakorvosok. Az Achillesem gyulladása elmúlt, így nagyon sok gyakorlatot tudok végezni; azt mondanám, 85%-os állapotban vagyok” – magyarázta Timi.

Halad a rehab a maga útján

Napi több órát kitesz a fizikoterápia és amit lehet, kipróbáltam már. Mindezek mellett természetesen már teniszezem, futok, kondizok, szóval az életem lassan visszatér a számomra normális kerékvágásba, amiben nagy szerepe van a kondiedzőmnek, aki a párom, a fizikoterapeutáknak (akik közül az egyik szintén a párom) és természetesen édesapámnak, aki újra átvette az edzéseim irányítását” – avatott be a stábjában beállt változásokba Timi.

A 29 éves játékostól abszolút szokatlan, hogy ilyen hosszú ideig nem látjuk a pályán. Timi abszolút tudatosan él, bár sérülések előfordultak, de igencsak hosszú pályafutása alatt nem sokszor hagyott ki ilyen hosszú időt. A MOL Csapat arról érdeklődött Babo Tímeától, hogy  vajon van-e jó oldala is annak, hogy a mókuskerékben eltöltött évtized után végre jut egy kis ideje saját magára is.

Nem kerültem ki a mókuskerékből egy pillanatra sem, hiszen egy sérülést nem úgy kell elképzelni, hogy most ülök otthon felpolcolt lábakkal, és tálcán teszik elém a jobbnál jobb falatokat, és egész nap lazsálok, lazítok. Nem,nem, távolról sem így van ez– szögezte le Timi.

Amikor nem tudtam edzeni, az edzések helyett orvostól orvosig szaladgáltam, aztán gyógytornászhoz, fizikoterápiára jártam és olyan gyakorlatokat végeztem, ami nem okozott erős fájdalmat. A napom teljes egészét kitette a gondolat, hogy hogyan tudnék rendbe jönni és mit nem tettem még meg a gyógyulásért.

Őszintén szólva, inkább felemésztő volt ez az időszak, mintsem pihentető, mert egy sportolónak nincs annál rosszabb, amikor nem tud edzeni, versenyezni és teljes bizonytalan a jövőjét illetően.

Persze, elmentem pár napra pihenni, lazítani, de ott sem maradt ki a kötelező feladatsor és az éppen aznapra előírt edzésadag.

Nem zavarja, hogy már nem a legjobb magyar

A tétlenségre ítélt klasszis természetesen nem tudta megőrizni helyét a világranglistán, és nemcsak kicsúszott az első százból, de a sérülése óta két magyar játékos is megelőzte a rangsorban. Gálfi Dalma és Udvardy Panna eredményei azonban nemhogy nem zavarják Timit, de örül is nekik.

Örülök a lányok sikereinek, hiszen ez a magyar teniszt is előremozdítja és csak olyan, vagy még fényesebb sikereket tudok nekik kívánni, mint amiket én elértem az elmúlt években, hiszen ez mindannyiunk érdeke. Az út elején járnak a fiatalok, én pedig már túl vagyok az út nagyobbik részén. de még közel sem értem a végére. Van még bennem jó eredmény” – mondta elszántan Timi, aki párosban még mindig az igencsak előkelő hatodik helyen áll a világranglistán.

 

fotó: twitter.com/huntennis