Baji Balázs második lett Torúnban

A második helyen végzett Baji Balázs 60 méteres gátfutásban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fedettpályás sorozatának lengyelországi versenyén, Torúnban.

A 110 gáton tavaly világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-ezüstérmes futó 7.60 másodperccel ért célba, s csupán egy századdal maradt el a ciprusi színekben szereplő Milan Trajkovictól. A futamot kétszer visszalőtték, először Trajkovic kapott sárga lapos figyelmeztetést korai rajt miatt, majd másodjára a lengyel Dominik Bocheneket és Artur Nogát ugyanezért már kizárták. A versenyt így csak öten futották le, mivel a kettes pályára sorolt trinidadi Thomas Mikel nem jelent meg a rajtnál.

A csütörtöki versenynek még további két magyar résztvevője volt: Kazi Tamás 1500 méteren kilencedik lett 3:44.70 perces eredménnyel, Kozák Luca pedig 60 méter gáton az előfutamában negyedikként zárt 8.23 másodperccel, ezzel nem jutott be döntőbe, s ideje összesítésben ugyancsak a kilencedik volt – a verseny honlapja szerint.

Maradt az ezüstös forma Torunban egy nagyon feszült versenyben. Három hibás rajt és egy kettős kizárás után sikerült végül elrajtolni. Szerencsére sikerült higgadtnak maradnom, nem hiába edzem az idegeimet nem csak a pályán, hanem a műtőben is. Egy hajszállal maradtam le a győzelemről, de sikerült egy újabb századot faragnom az idei időmből. Kezd nagyon szépen összeállni a forma, úgyhogy nagyon várom a vasárnapi OB-t!! 👌🏻” – ynilatkozta Baji Balázs a közösségi oldalán.

(MTI)