Baji Balázs: „Most minden összeállt, hogy egy ilyen lehetőséget ki tudjak használni”

Baji Balázs, a 110 méteres gátfutás bronzérmese nagyon várja a versenyszám kedd esti eredményhirdetését a londoni atlétikai világbajnokságon.

Nagyon várom, hogy felállhassak a dobogóra, bár az éremmel is nehéz lesz elhinni, hogy ez a valóság, anélkül pedig egyelőre teljesen lehetetlen. Már csak idő kérdése, hogy valósággá váljon, és akkor végre elhihetem, hogy ez tényleg igaz” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornán a békéscsabai futó, aki hétfő este szerezte meg a harmadik helyet. Hozzátette, már korábban is nézegette a londoni Olimpiai Stadionban a dobogót, és azon gondolkozott, milyen jó lenne felállni rá.

A 110 gát eredményhirdetésére kedden 20 órától kerül sor, az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

Baji úgy fogalmazott, sajnos nem sikerült olyan felszabadult, tiszta, technikás futást bemutatnia, amit szeretett volna. „Nem is baj, mert ez egy világbajnoki döntő volt, nem véletlenül hibáztak itt sokan mások, rajtam kívül is. Az egyik győztese én voltam ennek a futásnak” – vélekedett.

Mint kifejtette, jól rajtolt, de utána jött néhány gátrontás, ami kibillentette, és a középmezőnybe került. A végén jól jött neki a mellette futó francia Garfield Darien hibája a kilencedik gáton, mert ezzel riválisa elveszítette az előnyét.

Szerencsére nem zökkentem ki, megéreztem a lehetőséget. Óriási erő szabadult fel bennem, és az utolsó gátakról nagyon jól tudtam lejönni. A vége nagyon küzdelmes volt, de jól sikerült, a célba nagyon jó ritmusban érkeztem, és mellbedobással megszereztem a harmadik helyet” – emlékezett vissza.

Az elmúlt éjszakáról elmondta, hogy igyekezett valamennyit aludni, de nem sokat sikerült, mert teljes mértékben a történtek hatása alatt áll, ezért nem tudta lenyugtatni magát.
Próbálom felfogni, mi történt. Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy így jött össze a tegnap este” – tette hozzá.

A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmese nyomatékosította, hogy nagyon sok év és kemény munka van a vb-bronzérme mögött, hiszen ez volt a negyedik világbajnoksága, és két olimpián is szerepelt már.

Sokszor versenyeztem ilyen kvalitású gátfutók között, és nyilván kellett az a sok siker, és az a sok rosszul sikerült verseny, hogy idáig eljussak, és ezeket a szituációkat tudjam kezelni. Most minden összeállt, hogy egy ilyen lehetőséget ki tudjak használni” – szögezte le.

A hétfő esti döntőt az olimpiai címvédő jamaicai Omar McLeod nyerte (13.04 másodperc), a második az előző világbajnokság győztese, az orosz – most semleges színekben induló – Szergej Subenkov (13.14), a harmadik pedig Baji lett (13.28), aki a francia Darien (13.30) mellett például a világcsúcstartó amerikai Arien Merrittet (13.31) is megelőzte.

A magyar atléta az előfutamból vasárnap 13.35 másodperccel lépett tovább, majd az elődöntőben megnyerte futamát (13.23). A 28 éves futó – aki az országos csúcsot a júliusi Gyulai Memorialon 13.15 másodpercre javította – a magyar atlétika 12. érmét szerezte meg szabadtéri világbajnokságon. Személyében harminc év után először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban, futószámban pedig még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző.

(MTI)

fotó: 

Vélemény, hozzászólás?