Balatonfüreden játszott a Millennium

Balatonfüreden játszott gálameccset a jövő heti masters-világbajnokságra készülő aranycsapat, a Millennium.

„Nagy élmény volt együtt játszani, de nagy élmény együtt edzeni is, igazából számunkra ez a legfontosabb. Természetesen mindenki győzni akar, azonban élvezünk minden percet, amit együtt töltünk. Jó érzés nosztalgiázni egy-egy helyzetnél. Nekem nem jutnak eszembe a régi poénok de a többiek végig dumálnak, nem is értem, én a feladatomra koncentráltam, a többiekre ez nem jellemző, megpróbálom majd jobb belátásra téríteni őket” – mondta Székely Bulcsú, és egészen a monológ végéig komoly tudott maradni a 2000-ben olimpiai bajnok csapat egyik mókamestere – írja a waterpolo.hu.

Kemény Dénes legendás csapatának tagjai persze nem véletlenül gyakorolnak újra együtt, hiszen a Millennium a hétfőn kezdődő masters-világbajnokságra készülnek, és szerdán Balatonfüreden szálltak vízbe az Oázis SC ellen, amely szintén ott lesz a viadalon. Kapujában dr. Zlinszky Jánossal, a BENU Magyarország igazgatósági tagjával. A mérkőzést persze az aranycsapat nyerte meg – mint régen is oly sokszor –, de természetesen itt nem ez volt a lényeg. Hanem az élmény a játékosoknak és az élmény az 1000 nézőnek.

„Ma is tanultam valamit. Amikor becseréltem Székely Bulcsút Steinmetz Barna helyére, akkor mondták is a többiek, hogy megjött a védelem” – mondta Kemény Dénes kapitány, ami pontosan arra utal, hogy a Steinmetznél „két számmal” kisebb Székely aztán végig komolyan vette a meccset.

A gálameccsen vízbe szállt Gergely István, Szécsi Zoltán, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás, a születésnapos Molnár Tamás, Székely Bulcsú, Steinmetz Barna, Varga Tamás, Varga Zsolt, Vári Attila, s láthatóan mindenki élvezte a játékot, no meg az együtt töltött időt.

„A kondícióm tökéletes, napi nyolc órát edzünk, nagyon jók leszünk. A legjobb az egészben az, hogy együtt játszunk. Dénessel és a csapattal nagyon jól érezzük magunkat” – mondta nevetve Varga Tamás.

fotó: Madar Dávid / waterpolo.hu

Vélemény, hozzászólás?