Balázs Krisztián szép búcsút tervez az ifi korosztálytól

Remek évet zárt tavaly az FTC-Telekom és a válogatott kiválósága, Balázs Krisztián.

A tizenhét éves tornász 2019-ben sporttörténelmet írt, ugyanis a győri 1. Junior Torna Világbajnokságon nyújtón bronzérmet szerzett, majd a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) korláton lett harmadik.

A 2019-es esztendőről, és az idei évről is kérdezte Balázs Krisztiánt a Magyar Torna Szövetség.

Magasra tetted a lécet 2019-ben.

Igen, hatalmas dolog volt számomra hazai pályán versenyezni Győrben, a junior torna vb-n, az pedig csak ráadás, hogy nyújtón bronzérmet tudtam szerezni. Életem eddigi legnagyobb élménye volt azon a világversenyen részt venni. Ezt követte a bakui EYOF, ahol nem voltam ugyan száz százalékos, de végül korláton is harmadik lettem.

Kijelenthető, hogy elégedett vagy a tavalyi eredményeiddel?

Igen, annak ellenére, hogy sem a győri, sem pedig a bakui megmérettetésen nem voltam optimális állapotban, ugyanis még 2018-ban Buenos Aires-ben, az ifi olimpián eltört a lábam, és úgy csináltam végig már azt a versenyt, és az azt követőket is. Emellett több kisebb sérülés is hátráltatott az ideális felkészülésben. Ezeket együttvéve, úgy gondolom, nem zártam rossz évet tavaly.

Mit várhatunk tőled idén?

A felkészülés jól sikerült, minden szeren van új elemem, de amit nagyon nagy mértékben tudtam erősíteni, az a korlát és a nyújtó. Májusban Baku ad otthont a férfi felnőtt és ifi Európa-bajnokságnak egyaránt. Ez lesz az utolsó ifi versenyem, itt szeretnék egy nagyon szép eredménnyel búcsúzni ettől a korosztálytól.

 

Fotó: Freschli József/MATSZ