Barátságtalan sziklák

Szalay Balázs és Bunkoczi László szerdán megjárta a hadak útját a Dakaron, s még az sem vigasztalta túlságosan, hogy a világsztárok közül is nagyon sokan pórul jártak a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométeres mért szakaszon.

A csapat beszámolója szerint az Opel Dakar Team kettősének ezen a napon a sziklákkal gyűlt meg a baja (három különböző helyen is), ám a legfontosabb, hogy a napot a 41. helyen zárta, az összetettben pedig a 28. helyről várja a folytatást a Szalay, Bunkoczi páros. Igaz, a szervizcsapatnak lesz dolga ma éjszaka.
A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos – háromszor is borsot törtek az orrom alá – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig, ráadásul közben az egyik side by side buggy a kerekével nekicsúszott Lacinak, aki ült a keréknél. Szerencsére nem lett nagyobb baj, mentünk tovább, majd néhány kilométerrel később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kicseréltük, de a neheze csak ezután jött, mert a porban nem láttunk semmit és egy szikla kiütötte az első futóművünket. Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a CP2-ig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg.

Bunkoczi hozzátette, navigációs szempontból sem volt könnyű ez a nap, mert 102 GPS-pontot kellett érinteni, ami azért adott munkát a navigátoroknak bőven. Ezen felül az ásás és a kerékcsere sem egyszerű művelet a sivatagban.
A navigáció sem volt könnyű, de Balázsnak ezen a napon mégis nehezebb dolga volt, mert a nullához képest egy negyeddel elfordult a kormány, amikor kiütöttük az autó alól a futóművet, úgyhogy onnantól kezdve minden jobbkanyarban hármat kellett tolatnia a szerpentinen, hogy be tudjunk fordulni – mondta Bunkoczi. – Most tényleg az a legfontosabb, hogy bent vagyunk a célban, már csak 462 kilométer van hátra a táborig, és onnantól kezdve már jó kezekben lesz a Grandland X.

A Dakar rali csütörtökön a maratoni szakasszal folytatódik, ami azt jelenti, hogy holnap este csak a versenyzők szerelhetik a saját járművüket egy külön táborban, ahová a szervizcsapatok nem mehetnek, majd egy újabb szakasz után tér vissza a mezőny Arequipába.

A 3.szakasz összefoglalója:

41. DAKAR RALI
3. szakasz, San Juan de Marcona–Arequipa (össztáv: 798 km, ebből szelektív szakasz: 331 km).

Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 3:54:31
2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:26 p h.
3. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini All4) 11:47 p h.
…41. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:22:31 ó h.

Motorosok:
1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 4:07:42
2. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 15 mp h.
3. Benavides (argentin, Honda) 2:37 p h.
…51. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:45:57 ó h.

Kamionosok:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 4:26:49
2. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 11:55 p h.
3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 13:42 p h.

Az állás.

Autósok:
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 8:34:08
2. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúdi, német, Mini All4) 6:48 p h.
3. Peterhansel, Castera 7:03 p h.
…28. Szalay, Bunkoczi 3:25:30 ó h.

Motorosok:
1. Pablo Quintanilla 8:34:28
2. Benavides 11:23 p h.
3. Sunderland (brit, KTM) 12:12 p h.
…52. Gyenes 3:29:06 ó h.

Kamionosok:
1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 9:37:46
2. Villagra, Yacopini, Torlaschi 5:17 p h.
3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin 8:42 p h.,

fotó: Opel Dakar Team