Benk András szerint a fiatalok tesztje lesz a felkészülési torna

Benk András szerint különösen a magyar jégkorong-válogatott fiatal játékosai számára lesz teszt a csütörtökön kezdődő szlovéniai felkészülési torna.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese szerdán utazik a bledi Négy Nemzet Tornára, amelyen sorrendben a házigazda szlovén, majd a fehérorosz és az A csoportos olasz csapattal találkozik.
Sokat kell majd dolgoznunk a védelmen, hiszen három bitang erős csapattal játszunk” – fogalmazott a Tüskecsarnokban tartott kedd esti sajtónyilvános edzés után az MTI-nek az UTE csatára, aki rámutatott: noha fiatal kerettel utaznak, ez nem változtat a koncepción, az edzői stáb ugyanazt kéri a játékosoktól, mint amit korábban is.

Benk kifejtette, nagyon gyors játékot vár a szakvezető, valamint azt kéri, hogy hátul se álljanak meg a koronggal. Emellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyors visszatámadásra, amikor az ellenfél kihozza a korongot a zónájából, illetve a hátvédek is agresszíven kell fellépniük a támadásokhoz.
Ez gyorsabb hokit jelent, amit meg tudunk tenni ezzel a fiatal csapattal, és a világbajnokságon is a gyors játékosokra építünk majd” – összegzett Benk.

Tíz játékos debütálhat Szlovéniában: Kiss Bence, Fejes Nándor, Imre Patrik, Jászai Dávid, Kiss Roland, Scott Macaulay, Horváth Bálint, Kiss Patrik, Mihály Ákos és Szita Donát nem szerepelt még a válogatottban. A csapatból mindössze hat játékosnak van világbajnoki rutinja.

A 31 évével rangidős Benk hangsúlyozta, legjobb tudása szerint igyekszik átadni tapasztalatait a fiataloknak.
Akárkivel játszunk, akármilyen nagy nevek vannak ellenünk a jégen és bármi is az eredmény, bele kell állni és mindig csak a következő cserét kell nézni. Ez a három mérkőzés egy teszt, különösképp a fiataloknak, akiknek még nincs vagy alig van tapasztalatuk a nemzeti együttesben” – mondta Benk.

A tréningen az emberhátrányos védekezést és az emberelőnyös támadást gyakorolták a játékosok, majd rövid, intenzív játék következett öt az öt ellen. Mindkét periódusban a védekezés működött jobban, Garát Zsombor szerint ennek oka a rutintalanságban és a húzóemberek hiányában keresendő.
Ez a gólokban is megnyilvánul, ez látszódott a kezdeti izgalom mellett, de bízom benne, hogy tudunk majd gólokat lőni a tornán” – mondta a MAC Újbuda hátvédje. „A viadalon az a legfontosabb, hogy megmutassuk a legjobbunkat, illetve csapatként minél jobb eredményeket érjünk el, ez most a fiatalok nagy lehetősége.

Garát elárulta, vannak alapsémák, amelyek Jarmo Tolvanen érkezése óta keretet adnak a nemzeti csapat játékának, ezekhez kell tartaniuk magukat, s továbbvinni a válogatott identitását.

Sárpátki Tamás úgy vélte, nagy potenciál van a keretben, amelyben mindenki bizonyítani akarja, hogy helye van a válogatottban.
Meg szeretnénk nyerni minden mérkőzést, bár tudjuk, hogy nem mi vagyunk a favoritok” – mondta a Fehérvár AV19 csatára.

A válogatott az asztanai divízió I/A világbajnokságra készül, melyen április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfél. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A magyar válogatott bledi programja:

csütörtök:
Magyarország-Szlovénia 19.30

péntek:
Magyarország-Fehéroroszország 16.00

szombat:
Magyarország-Olaszország 16.00

A magyar keret:

kapusok:
Kiss Bence (DVTK Jegesmedvék), Rajna Miklós (MAC Újbuda)

hátvédek:
Fejes Nándor (MAC Újbuda), Garát Zsombor (MAC Újbuda), Imre Patrik (Fehérvári Titánok), Jászai Dávid (FTC-Telekom), Kiss Roland (Fehérvári Titánok), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Macaulay Scott (MAC Újbuda), Szabó Bence (Fehérvári Titánok), Szaller Márk (UTE), Vokla Roland (MAC Újbuda)

csatárok:
Becze Tihamér (Sport Club Csíkszereda), Benk András (UTE), Horváth Bálint (Rögle BK), Kiss Patrik (Fehérvári Titánok), Mihály Ákos (Fehérvári Titánok), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Németh Attila (DEAC), Odnoga Mátyás (MAC Újbuda), Pavuk Attila (FTC-Telekom), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Szita Donát (Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC Újbuda), Vincze Péter (UTE)