Bokrétaünnep a DVTK stadionjában – videó

A tervek szerint jövő tavaszra befejeződik a Diósgyőr labdarúgócsapata új, 13 milliárd forintba kerülő stadionjának építése. Az építmény legmagasabb, 27 méteres reflektoroszlopának tetejére hétfőn tették fel a hagyományos bokrétát.

Az eseményen – amelyen több százan vettek részt – Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester azt mondta: a cél az, hogy ne csak a játékosok, hanem a szurkolók is magukénak érezzék az új arénát.
Sokat kellett várni a beruházásra, de megérte” – jelentette ki, hozzátéve, a létesítményt nemcsak miskolci, hanem magyar sikerként is lehet értékelni.

Scheer Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a stadion – melynek alapkövét december 1-jén tették le – építése a terveknek megfelelően halad.

Kifejtette, a stadion és a játéktér minden szempontból megfelel az UEFA IV-es és az MLSZ A-infrastukrúra kategória előírásainak, a pályát fűtik, automata locsolóberendezést építettek be, és 15 ezer „vandálbiztos” ülést helyeznek el a fedett lelátók alatt.

Elhangzott, hogy az eddigi munkálatok során csaknem 30 ezer köbméter földet mozgattak meg. A stadion acél tetőszerkezete 1100 tonna, a betonszerkezetek elkészítéséhez pedig további ezer tonna acélra volt szükség. Az építők eddig csaknem 400 ezer munkaórát dolgoztak a létesítményen, s volt olyan nap, amikor egyszerre 386-an végeztek különböző munkálatokat.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás 2018 tavaszára készül el, a küzdőtér és a főépület helyiségei a sport mellett kulturális, családi és más eseményeknek is helyet adhatnak.

(MTI)

MTI Fotó: Vajda János

Vélemény, hozzászólás?