Boldog születésnapot, Hegyi Dóra! – videó

A legeredményesebb magyar női aerobikost ünnepeljük.

Április 10-én ünnepelte születésnapját az egyik legeredményesebb magyar női aerobikos sportoló, Hegyi Dóra! A Világjátékokon ezüst- és bronzérmet szerzett, többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes, kétszeres Világkupa-győztes. 2017-ben 22 év után befejezte az aktív versenyzést, ezt követően edzőként és sportdiplomataként dolgozik a szeretett sportágában.

Amikor három évvel ezelőtt bejelentette a visszavonulását, így értékelte a pályafutását a magyar szövetségnek:  „Tipikusan az a versenyző vagyok, aki nem volt szuper tehetséges, olyan, aki erre a sportágra született. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ide eljussak, úgyhogy nekem nagyon fontos volt, hogy ezzel példát is mutassak a feltörekvő generációnak. Nem csak az őstehetségek tudnak oda eljutni, ahova mondjuk én. A hétvégi Magyar Kupa-döntőn léptem utoljára színpadra, elég tudatosan készültem a visszavonulásra, lélekben és testben is.”

A Nemzetközi Torna Szövetségben én képviselem az aerobikos versenyzők, valamint a szakág érdekeit, emellett debreceni egyesületemnél edzősködöm, továbbá versenydresszeket tervezek, díszítek” – nyilatkozta a 26 éves Hegyi Dóra a magyar szövetségnek.

Hegyi Dóra legfontosabb eredményei:
Világjátékok 2017 Wroclaw 2. hely (páros) , 3. hely (csoport, aerodance)
Európa-bajnokság 2017 Ancona 2. hely (egyéni, páros) 3. hely (team ranking, csoport)
Világbajnokság 2016 Incheon 2. hely (páros)
Világkupa Sorozat Győztes párosban (2016)
Európa játékok 2015 Baku
Világkupa Sorozat Győztes egyéniben (2015)
Európa-bajnokság 2015 Elvas 1. hely (team ranking) 2. hely (egyéni, csoport) 3. hely (páros) Európa-bajnokság 2013 Arques 3. hely (egyéni)
Világjátékok 2013 Cali 4. hely (aerodance) 5. hely (csoport)
Világjátékok 2009 Kaohsiung 5. hely (csoport)

Boldog születésnapot, egészséget és eredményes munkát kívánunk, Hegyi Dórának! 🙂

#HegyiDora #DoraHegyi #Aerobic #MagyarAerobicSzovetseg #MagyarTornaSzovetseg

fotó: olimpia.hu