Kettőből kétszer a döntőben Gender Tamás Junior

Döntőbe kerülésekkel és kivételes helytállással kezdődött a 2024-es versenyszezon Gender Tamás Junior számára, akinek a versenyzését Lonato-ban megnézte Szász László is. Az örökös magyar bajnok elismerő szavakkal nyilatkozott a látottakról, kiemelve, hogy bízik abban, hogy ez esetben is igazzá válik, hogy a munka után eredmény szokott jönni. A magyar versenyző

Kelemen Krisztián: „Elégedettek lehetünk Kovács Bálint idei szereplésével, de jövőre fejlődnie kell”

Egy menedzser dolga ugyan más, mint a versenyzőé, ám amíg utóbbi 200-as tempóval száguld a pályán, addig előbbi hasonló tempóban tárgyal a támogatókkal, izgul a pilótájáért. Ha a kémia működik a két ember között, akkor abból nagy eredmények születhetnek. Ez a fajta kémia megvan Kelemen Krisztián a H-Moto Team tulajdonosa

Liszka Roland dobogóra állhatott a Superenduro-világbajnokság első fordulóján

A Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatásával három magyar versenyző is rajthoz állhatott a FIM Superenduro-világbajnokság szezonnyitó versenyén, akik közül Liszka Roland sporttörténelmi eredményt ért el. 57688