Címert vált a Budapest Honvéd FC!

Régi-új címerrel kezdi meg a 2020–2021-es szezont a Budapest Honvéd FC labdarúgócsapata, miután a klub úgy döntött, hogy visszatér a kispesti futball történelmét méltóképpen összegző jelképhez, amelynek újragondolt változata törzsszurkolók munkáját dicséri!

A kispesti klub hétfői közlése szerint a Honvéd 1991-től már használta ennek a címernek az eredeti változatát: a pajzs formájú címer a klub egyik tradicionális jelképe és utal a Magyar Honvédséggel meglévő partneri viszonyra. A Kispest felirat nemcsak a csapat otthonát, Budapest XIX. kerületét jeleníti meg, hanem egyben a klub „beceneve” is, ahogy szurkolói sokszor hivatkoznak rá. Színvilága hangsúlyozza a egyesület piros-fekete színeit, a két arany oroszlán a kerület címeréből került be, az 1909-es évszám pedig a klub alapításának évét jelöli.

Az elmúlt 17 évben többször felvetődött a korábban használt címer visszavétele, ezt az igényt a tavalyi tulajdonosváltás óta több fórumon is jelezték a szurkolók. A klub vezetői azután döntöttek a váltás mellett, hogy egyeztettek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) vezetőivel, a szurkolói csoportok képviselőivel, törzsszurkolókkal és kikérték a csapat szimpatizánsainak véleményét egy online szavazás formájában – a voksoláson pedig döntő többséget szerzett az új címer!

A Budapest Honvéd FC a klub alapításának 111. évfordulóján jelentette be a címerváltoztatást, így mostantól a régi új logóját használja.