Covid Kommandó

Merkely professzor irányításával valóságos COVID-Kommandó őrködik a budapesti ISL úszóversenyek résztvevői felett. Még a kabalákat sem szabad a Duna Arénába bevinni.

A versenyzőket és az edzőiket, a szervezőket, a versenybíróságot és a szolgáltatókat, nem utolsósorban pedig a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) égisze alatt megrendezésre kerülő hathetes budapesti sportesemény résztvevőinek egészsége fölött őrködő orvosi és ellenőrző csapat tagjait is beszámítva az 1300 főt is meghaladja azoknak a száma, akikre a 12 oldalas, több mint 3000 szóba foglalt „Megelőzési és beavatkozási protokoll” előírásai vonatkoznak. A feladat nagyságáról és a legfontosabb tudnivalókról dr. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora, mostani minőségében pedig az ellenőrzések és az előírások betartásáért felelős orvosegészségügyi csapat vezetője számolt be az SzPress Hírszolgáltnak.

Mindenek előtt arról kell beszámolnom, hogy a versenysorozat teljes egészére, minden sportoló és nem sportoló résztvevőjére kötelező előírások azokra vonatkoznak, akik az elkövetkezendő hat hetet az ISL versenysorozat alig néhány négyzetkilométeres szigorúan ellenőrzött zónájában, a „Buborékban” töltik el. Ide tartozik a Duna Aréna, a Dagály Strand 50 méteres sátorral fedett nagymedencéje, a szálláshelyek, de azok a csapatszállító autóbuszok is, amelyeket naponta több alkalommal is fertőtleníteni fognak.  Mindazoknak a versenyzőknek és a stábjuk tagjainak, akik már beköltöztek a hivatalos szálláshelyekre, tehát a két margitszigeti szállodába, a versenyek kezdetét megelőzően öt napon belül elvégzett, két negatív SARS CoV2 PCR tesztet igazoló hivatalos okirattal kellett rendelkeznie. Ez a követelmény természetesen a magyarokra is vonatkozik, ahogy azokra a külföldiekre is, akik később érkeznek Magyarországra. A tesztelést a versenyek alatt öt naponként meg fogjuk ismételni, és ha pozitív eredményre akadnánk, az érintett versenyzőnek elkülönített szállodai szobában 14 napos karanténba kell vonulnia, ahol megfigyelés alatt tartjuk. Súlyosabb esetekben a kezelés kórházban folytatódik. Hétfőn máris két pozitív esetet szűrtünk ki, ahogy kell, az előírásos protokoll szerint cselekedtünk. A versenysorozat minden résztvevőjének tudomásul kell vennie, hogy saját maga érdekében és a társai egészségének védelmében a Buborékot semmilyen körülmények között nem szabad elhagynia. Kivételt csak azok a 90 percnél nem hosszabb margitszigeti egészségügyi séták jelenthetnek, amelyek viszont nem érinthetnek semmilyen nyilvános helyet.” – hangsúlyozta az orvosegészségügyi csapat első embere, aki nem cáfolta, hogy az ellenőrzéseket végző egységet máris „COVID Kommandóként” emlegetik.

Az amerikai és a francia nemzetközi teniszbajnokság, valamint a Forma 1 szigorú intézkedéseire emlékeztető elővigyázatosság fokára jellemző, hogy a protokollban foglaltak szerint a versenyzők még a kedvenc kabaláikat sem vihetik be a Duna Arénába, de tilos lesz csoportképek készítése, a kézfogás, annál is inkább az ölelkezés. Mondani sem kell, hogy az orr- és szájmaszk viselése, valamint a 2 méteres távolságtartás a medencén kívül alapvető elvárás a részvevők számára, akik a Duna Arénán belül csak előírt útvonalon haladhatnak. Az edzéseken egy sávban egyszerre csak öt úszó gyakorolhat, de még azt is szabályozzák, hogy miként kell – egymást elkerülve – a fordulóhoz érkezni.

Minden sportolónak ígéretet kellett tennie arra, hogy az előírásokat pontosan és lelkiismeretesen betartva, fegyelmezetten és egészségtudatos magatartást tanúsítva járul hozzá a hosszú versenysorozat sikeres lebonyolításához. Bízunk az adott szó hitelében és erejében, de ha csalódnunk kellene, a büntetés – így például a kizárás – nem fog elmaradni” –hangsúlyozta Dr. Merkely Béla professzor, aki ezen a nem mindennapi világversenyen 120 tagú szakképzett csapat vezetőjeként ismét nagy feladatot vett a vállára.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

fotó: semmelweis.hu