Csipes Tamara és Szilágyi Áron lett az Év Sportolója 2021-ben!

A férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áront, a nőknél pedig a négyessel győztes, egyesben ezüstérmes kajakos Csipes Tamarát választotta meg a 2021-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban a tokiói játékokon bronzérmes női vízilabda-válogatott lett, az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a Kozák Danuta, Csipes, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes győzött. Az edzők között Decsi András, Szilágyi és japán fővárosban bronzérmes férfi kardválogatott edzője kapta a legtöbb szavazatot – számolt be az MTI.

A 64. alkalommal rendezett voksolás győzteseit az M4 Sport-Az Év sportolója gálán, a Nemzeti Színházban hirdették ki. A sorrendek 366 szavazat alapján alakultak ki.

Egy remek év volt 2021, számomra kifejezetten. Úgy látom az ünneplés mértékéből, hogy a magyar sportnak is. Hasonlóan szép vagy még nagyszerűbb sikereket kívánok 2022-re is” – mondta a vastapssal ünnepelt Szilágyi Áron, aki a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hagyományos év végi szavazásán hetedik lett.

A nőknél elsőként záró Csipes Tamara a díjat az est díszvendégétől, Stephen Roche Giro d’Italia- és Tour de France-győztes, világbajnok ír kerékpárostól kapta meg.

A fogyatékos sportolók versengésében a kajakos Kiss Péter Pál, illetve az úszó Pap Bianka győzött, ők mindketten aranyérmesek voltak a tokiói paralimpián. A csapatok versenyében a női kerekesszékes vívóválogatott lett az első.

Az év sportpillanata Fiola Attilának a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a világbajnok franciák ellen lőtt gólja lett. A szűkített, hármas lista a szurkolók több mint tízezer szavazata alapján alakult ki, a győztest szakmai zsűri választotta ki.

Az év e-sportolójának a virtuális autóversenyzésben jeleskedő Blazsán Patrikot választották, míg az esztendő szabadidős sporteseményének járó trófeát a debreceni Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa szervezői vehették át.

Az MSÚSZ-életműdíját a legidősebb válogatott labdarúgó, a 94 éves Raduly József kapta meg két nappal a gála előtt.

A díjátadók között volt többek között Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok kerékpáros, Románia sportminisztere, Farkas Bertalan, az eddigi egyetlen magyar űrhajós, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, illetve Raymond Blondel, az Európai Paralimpiai Bizottság elnöke.

Az ünnepségen – melyre a koronavírus-járvány miatti egy év szünet után ismét nézők előtt került sor – megemlékeztek a magyar sportélet 2021-ben elhunyt nagyságairól.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 64. alkalommal választotta meg az Év sportolóit, a mostani szavazáson 366 sportújságíró adta le voksát.

Az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért 1 pont járt.

A dobogósok az MSÚSZ tájékoztatása alapján:

Az év férfi sportolója:
1. Szilágyi Áron (vívó)            767 pont
2. Milák Kristóf (úszó)            487
3. Lőrincz Tamás (birkózó)            400

Az év női sportolója:
1. Csipes Tamara (kajakozó)            742 pont
2. Kozák Danuta (kajakozó)            430
3. Vas Kata Blanka (kerékpáros)        366

Az év csapata (hagyományos csapatsportok):
1. női vízilabda-válogatott             607 pont
2. férfi vízilabda-válogatott        576
3. férfi labdarúgó-válogatott        275

Az év csapata (egyéni sportágak csapatversenye):
1. női kajak négyes (Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Kozák Danuta) 851 pont
2. férfi kardcsapat (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron) 468
3. férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó (Burján Csaba, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex) 192

Az év edzője:
1. Decsi András (vívás) 431 pont
2. Selmeci Attila (úszás) 374
3. Csipes Ferenc (kajak-kenu) 335

Az év fogyatékos sportolója (a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakemberek, szakírók voksoltak):

férfiak:
Kiss Péter Pál (kajakozó)
nők:
Pap Bianka (úszó)

Az év fogyatékos csapata:
női kerekesszékes vívóválogatott (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla)

Az év sportpillanata:
Fiola Attila gólja a labdarúgó Európa-bajnokságon, Franciaország ellen – az M4 Sport honlapján szavaztak a szurkolók, a legjobb három közül pedig szakmai zsűri döntött a győztesről

MSÚSZ-életműdíj:
Raduly József magyar bajnok és kupagyőztes válogatott labdarúgó – az MSÚSZ elnökségének döntése alapján

Az év E-sportolója:
Blazsán Patrik (autósport)

Az év szabadidős sporteseménye:
Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (Debrecen)
Ebben a kategóriában pályázni lehetett, a győztesről az MSÚSZ elnöksége döntött

Frissítés: Íme, a szavazás teljes végeredménye.

Az MSÚSZ 64. év sportolója választásán a sportújságírók öt kategóriában – az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év csapata (hagyományos csapatsportágak), az Év csapata (egyéni sportágak csapatversenye), az Év edzője voksoltak, összesen 366-an. Az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért 1 pont járt – adta hírül az MSÚSZ.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA
1. SZILÁGYI ÁRON (vívó) 767 pont
2. MILÁK KRISTÓF (úszó) 487
3. LŐRINCZ TAMÁS (birkózó) 400
4. BERECZ ZSOMBOR (vitorlázó) 115
5. VALTER ATTILA (kerékpáros) 112
6. KOPASZ BÁLINT (kajakos) 101
7. TÓTKA SÁNDOR (kajakos) 69
8. FUCSOVICS MÁRTON (teniszező) 63
LŐRINCZ VIKTOR (birkózó) 63
10. SIKLÓSI GERGELY (vívó) 19

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
1. CSIPES TAMARA (kajakos) 742 pont
2. KOZÁK DANUTA (kajakos) 430
3. VAS KATA BLANKA (kerékpáros) 366
4. KOVÁCS SAROLTA (öttusázó) 225
5. KAPÁS BOGLÁRKA (úszó) 141
6. KESZTHELYI RITA (vízilabdázó) 101
7. OLASZ ANNA (nyílt vízi úszó) 69
8. MÁRTON ANNA (vívó) 51
9. GULYÁS MICHELLE (öttusázó) 44
10. PUPP RÉKA (cselgáncsozó) 27

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportok)
1. NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT 607 pont
2. FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT 576
3. FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT 275
4. FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 153
5. FTC-TELEKOM WATERPOLO (férfi vízilabda) 139
6. NŐI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT 125
7. GYŐRI AUDI ETO KC (női kézilabda) 122
8. SZOLNOKI DÓZSA (férfi vízilabda) 73
9. SOPRON BASKET (női kosárlabda) 70
10. NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 56

AZ ÉV CSAPATA (egyéni sportágak csapatversenye)
1. NŐI KAJAK NÉGYES (Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Kozák Danuta) 851 pont
2. FÉRFI KARDCSAPAT (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron) 468
3. FÉRFI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYAVÁLTÓ (Burján Csaba, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex) 192
4. FÉRFI ÖTTUSACSAPAT (Bereczki Richárd, Demeter Bence, Marosi Ádám) 189
5. FÉRFI 4×100-AS GYORSÚSZÓVÁLTÓ (Bohus Richárd, Milák Kristóf, Németh Nándor, Szabó Szebasztián) 120
6. NŐI KAJAK KETTES (Csipes Tamara, Medveczky Erika) 98
7. KETTESFOGATHAJTÓ-VÁLOGATOTT (ifj. Dobrovitz József, ifj. Fekete György, Hölle Martin) 92
8. NŐI KAJAK KETTES (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra) 77
9. NŐI ÖTTUSACSAPAT (Alekszejev Tamara, Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla)  76
10. FÉRFI KAJAK KETTES (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 33

AZ ÉV EDZŐJE
1. DECSI ANDRÁS (Szilágyi Áron, kardcsapat) 431 pont
2. SELMECI ATTILA (Milák Kristóf) 374
3. CSIPES FERENC (Csipes Tamara, női kajak négyes) 335
4. MARCO ROSSI (labdarúgó-válogatott) 225
5. SIKE ANDRÁS (kötöttfogású birkózó-válogatott) 220
6. BÍRÓ ATTILA (női vízilabda-válogatott) 177
7. DEMETER IRÉN (Kopasz Bálint) 174
8. MÄRCZ TAMÁS (férfi vízilabda-válogatott) 118
9. SZABÓ ÁLMOS (Illés Fanni, Pap Bianka) 106
10. HŰVÖS VIKTOR (Tótka Sándor) 36

A fogyatékos sportolókra, csapatokra, a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakemberek, szakírók voksoltak.

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA
1. Kiss Péter Pál (parakajakos) 1109 pont
2. Pálos Péter (para-asztaliteniszező) 933
3. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 714
4. Gáspár Tamás (paraíjász) 478
5. Major Endre (para-asztaliteniszező) 397
6. Juhász Tamás (parakenus) 373
7. Szöllősi István (paraatléta) 317
8. Mihálovits Tamás (szervátültetett atléta)309
9. Sedric Watchou (para-erőemelő) 305
10. Máthé Gábor (teniszező) 274

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA
1. Pap Bianka (paraúszó) 941 pont
2. Konkoly Zsófia (paraúszó) 813
3. Ekler Luca (paraatléta) 793
4. Illés Fanni (paraúszó) 759
5. Veres Amarilla (kerekesszékes vívó) 569
6. Varga Katalin (parakajakos) 352
7. Dávid Kriszta (sportlövő) 326
8. Szvitacs Alexa (para-asztaliteniszező) 303
9. Hajmási Éva (kerekesszékes vívó) 226
10. Gál Nikolett (atléta) 136

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA
1. Női kerekesszékes vívóválogatott (Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Hajmási Éva) 1120 pont
2. Női paraúszó váltó (Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Payer Kata) 909
3. Paraboccia vegyespáros (Szabó Alexadra, Hegedűs László) 720
4. Hallássérült curlingcsapat (Varkoly Zoltán, Pintér Zsuzsanna) 601
5. Látássérült sakkválogatott (Zámbó Zoltán István, Györkös Lajos, Kovács Apolló
Lóránt, Rév Miklós, Szilágyi Sámuel Attila, Voján István) 598

Az Év sportpillanata: Fiola Attila gólja a labdarúgó Európa-bajnokságon, Franciaország ellen. (Az M4 Sport honlapján szavaztak a szurkolók, a legjobb három közül szakmai zsűri döntött a győztesről. A további két jelölt: Szilágyi Áron döntő tusa a tokiói olimpián és Valter Attila felhúzhatta a rózsaszín trikót a Giro d’Italián.)

MSÚSZ-életműdíj: Raduly József, a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó. (Az MSÚSZ elnökségének döntése alapján.)

Az Év e-sportolója: Blazsán Patrik (A Hunesz javaslata alapján a győztesről az MSÚSZ elnöksége döntött.)

Az Év szabadidős sporteseménye: Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (Debrecen). Ebben a kategóriában pályázni lehetett, a győztesről az MSÚSZ elnöksége döntött

Fotó: MSÚSZ / Szűcs Attla