Csoknyai István: szép ajándékot kaptam

Csoknyai István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, szép ajándékot kapott a születésnapján, mivel csapata nyolc góllal legyőzte Szlovákia együttesét a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, szerdán Érden.

Amit a játékosok ígértek az öltözőben, hogy a születésnapomra szép ajándékot kapok, azt maximálisan teljesítették. Voltak extra teljesítmények is” – nyilatkozta a lefújás után az 54 éves edző, aki a 2009-2010-es időszakot követően másodszor irányíthatja a válogatottat.

A 30-22-re megnyert meccsről elmondta, nagyon stabil volt csapata védekezése, hiszen készültek rá, hogy a szlovákok a támadások során előszeretettel játszanak kapus nélkül, létszámfölényben, illetve gyakran két beállót szerepeltetnek egyszerre.
A kontrajátékunk akadozott, hazai pályán bátrabbak is lehettünk volna, támadásban azonban alapvetően szellemesen, olykor szép megoldásokkal, jól teljesítettünk, jó motivációval, jó hozzáállással” – értékelt a kapitány.

Ez egy hosszú és remélem szép sorozat kezdete volt, a szlovákoktól azt kaptuk, amit vártunk” – fogalmazott a második félidőben remek teljesítményt nyújtó kapus, Székely Márton. Elmondta, a védőtársak rengeteget segítettek neki, és bár kicsit sajnálja, hogy a szlovákok a szünet után sokat támadtak hét a hat ellen, így sok gólt szereztek betörésekből, összességében hátul jól működött a csapat.

Hiányérzet persze mindig van bennem, remélem, az olaszok ellen még ennél is jobban fogunk játszani” – utalt a következő, szombati selejtezőre a Tatabánya játékosa.

Ilyés Ferenc, aki elsősorban védekezésben segíti a csapatot, hozzátette, a hangulat remek volt az elmúlt három napban, a fiatalok rendkívül motiváltak, és bízik abban, hogy a selejtezők jól fogják szolgálni a világbajnoki felkészülést is.

Lékai Máté kiemelte, nagyon hatékonyak voltak támadásban, kevés technikai hibát vétettek – a szlovák kapusoknak összesen csupán három védésük volt -, így az első félidőben olyan különbséget tudtak kialakítani, aminek köszönhetően a szünet után nyugodtan játszhattak.

A nyolc selejtezőcsoport első és második helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut ki a norvég, svéd, osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságra. A csoport-harmadikok rangsora az első és a második helyezettek elleni mérkőzések alapján készül majd el.

A tornát 2020. január 10. és 26. között Göteborgban, Malmőben, Stockholmban, Grazban, Bécsben és Trondheimben rendezik, így a három házigazda, Svédország, Ausztria és Norvégia válogatottja, valamint a címvédő Spanyolország automatikusan tagja a mezőnynek, amely első alkalommal lesz 24 csapatos.

A magyar válogatott további mérkőzései:
2. forduló, október 27., szombat: Olaszország-Magyarország, Padova 18.45
3. forduló (2019. április 10. vagy 11.): Oroszország-Magyarország
4. forduló (2019. április 13. vagy 14.): Magyarország-Oroszország
5. forduló (2019. június 12. vagy 13.): Szlovákia-Magyarország
6. forduló (2019. június 15. vagy 16.): Magyarország-Olaszország

(MTI)

fotó: MTI/Kovács Tamás