Csütörtökön indul a Fehérvár történelmi BL-menetelése a Sport TV-n

A fehérvári és egyben a magyar jégkorong számára is csodálatos, történelmi utazás veszi kezdetét szeptember elsején. A jégkorong Bajnokok Ligája (Champions Hockey League, CHL) történetében ugyanis először szerepel magyar klub. A Hydro Fehérvár AV 19 hajtotta végre azt a bravúrt, hogy kvalifikálta magát az elitbe, a fehérváriak BL-meccseit pedig a Sport TV közvetíti élőben.

Egy álom vált valóra azzal, hogy az osztrák jégkorong-bajnokságban (ICE Hockey League, korábbi nevén EBEL) elért bravúros döntős szereplésével a Hydro fehérvár AV 19 jogot szerzett a BL-indulásra. Így szerepelhet első magyar csapatként a hokisport legnagyobb európai nemzetközi sorozatában, a CHL-ben. A sorsolás úgy alakult, hogy a Fehérvár négyesébe került a címvédő svéd Rögle, továbbá a lengyel GKS Katowice és a svájci Zürich Lions is. A történelmi első mérkőzést hazai pályán a svájciak ellen vívják Hári Jánosék szeptember elsején. Ráadásul két napot kell csak arra várni, hogy az aktuális bajnok is ellátogasson Székesfehérvárra – adta hírül a sportcsatorna,

Az első idegenbeli fellépésre szeptember 8-án 18:05-től kerül sor, méghozzá Svédországban, két napra rá pedig irány Svájc és a Zürichhez közeli Dübendorf. Az idegenbeli mérkőzésekből összejön egy klasszikus mesterhármas is, hiszen október elején irány Katowice, majd október 12-én 19 órától jön a csoport záró mérkőzése, a lengyel bajnok elleni második összecsapás.

A csoportból az első kettő jut tovább a kieséses rájátszásba, azaz a nyolcaddöntőbe, amelyben a csoportgyőzteseket sorsolják össze a csoportmásodikokkal. Onnan klasszikus kétmeccses párviadalokkal, kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem, amely egymérkőzéses döntővel ér véget, rendszerint a jobb mutatóval a fináléba jutó csapat otthonában. Bízunk benne, hogy a magyar alakulat számára mindél tovább tart ez a történelmi kaland.

A Sport TV a Hydro fehérvár AV 19 minden BL-meccsét élőben közvetíti. Székesfehérvárról a helyszíni stúdióból jelentkezik a műsorvezető Haraszti Ádám, a hazai mérkőzések kommentátora Engyel István lesz. Az idegenbeli túrákra Haraszti Ádám és Gallai László is elkíséri a csapatot, akik exkluzív helyszíni riportokkal, videókkal jelentkeznek majd.

A menetrend:

Fehérvár AV19 – Zürich Lions: szeptember 1., csütörtök 18:15, Sport1 (élő)

Fehérvár AV19 – Rögle: szeptember 3., szombat 17:15, Sport1 (élő)

Rögle – Fehérvár AV19: szeptember 8., csütörtök 17:15, Sport1 (élő)

Zürich Lions – Fehérvár AV19: szeptember 10., szombat 13:45, Sport2 (élő)

Katowice – Fehérvár AV19: október 4., kedd 18:00, Sport TV (élő)

Fehérvár AV19 – Katowice: október 12., szerda 19:00, Sport TV (élő)

 

fotó: facebook / @FehervarAV19)