Csütörtökön kezdődik a junior taekwondo Eb

A 21. junior Európa-bajnokságnak a ciprusi Larnaca ad otthont november 2-5-ig. Hazánkat hat versenyző képviseli. Két éve két arany- és egy bronzérem volt a termés.

A Magyar Taekwondo Szövetség tájékoztatása szerint a kétévente rendezendő kontinenstornán hétszáznál több versenyző lép majd pástra. A 15 és 17 év közöttiek Eb-jén két lányért és négy fiúért szoríthatunk. A junior Eb-ről sokaknak a 2015-ös nagy siker jut eszébe, amikor Füredi Rebeka és Patakfalvy Luca első, Nagy Niki harmadik tudott lenni. A csapat megfiatalodott, bár Luca most is ott lesz a csapatban, igaz, már egy súllyal feljebb.

Biztosan nehezebb dolgunk lesz, hiszen azóta például bevezették, hogy az év eleji Presidents Cupon plusz kvótákat lehet szerezni országonként az idei világversenyekre – kezdett elemzésbe Galambos Bence, a válogatott edzője. – Mind a hat versenyzőnek van esélye érmet szerezni, és tudom, hogy ezért mindent elkövetnek majd, még akkor is, ha többen sérüléssel bajlódnak. A csapat remek hangulatban van, a hétvégi, mátraházi összetartás során elvégeztük az utolsó finomításokat, pozitív hangulatban várják a versenyzők az Eb-t.

A magyar csapat programja a csütörtökön kezdődő Eb-n:
November 2., csütörtök: nem vagyunk érdekeltek
November 3., péntek: Berei Béla (63 kg)
November 4., szombat: Kopcsik Laura (46 kg), Fischer Péter (51 kg)
November 5., vasárnap: Patakfalvy Luca (49 kg), Józsa Levente (55 kg), Egyházas András (68 kg)