Dakar-előkészület: a tervek szerint

Az előre meghatározott ütemtervnek megfelelően zajlanak a 2021-es Dakar rali előkészületei – erről biztosította a versenyzőket David Castera versenyigazgató.

A szaúdi kormány és a szervező ASO minden megtesz annak érdekében, hogy a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyét megtartsák, ennek érdekében szoros és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a szaúdi sportminisztériummal, valamint a franciaországi diplomáciai képviseletekkel – adta hírül a dakar.hu.

Természetesen kidolgoztak egy tervet a járványügyi helyzetre vonatkozóan is – ez manapság központi kérdés –, ennek kapcsán is jól jön majd a Tour de France-on szerzett tapasztalat (a Francia körversenyt is az ASO szervezi). Ezen túlmenően a szervezők afelől is biztosította a versenyzőket, hogy vis major esetén (mint amilyen a verseny 2008-as, terrorfenyegetettség miatti lemondás volt) a versenyzők visszakapják a nevezési díjat.

Az útvonalról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az egész verseny Szaúd-Arábiában zajlik majd, ám arról már most beszámoltak a szervezők, hogy december első két napján lehetőség lesz egy előzetes adminisztratív és technikai átvételre Circuit du Castellet versenypályán a behajózás előtt, amit aztán majd Jeddah-ban véglegesítenek, a King Abdullah Sport City Stadionban, ahol a rajtdobogót is felállítják.